Gyorsinterjú Kopecsni Gáborral, a Felföldi Dalia Iskola vezetőjével
Kopecsni Gábor, a Felföldi Dalia Iskola vezetője, a magyar nemzeti örökség gyarapításáért végzett munkájáért augusztus 18-án Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díjban részesült. Ennek apropóján beszélgettünk vele.
A Felföldi Baranta Szövetség vezetőjeként vált ismertté a neved, majd 2018-ban saját harcművészeti iskolát indítottál. Hogy látod, jó döntésnek bizonyult a váltás?
Nehéz döntés volt, hiszen minden az egykori baranta köré épült, és még most is sokan megszólítanak így. Viszont szakmai és erkölcsi okokból történt a váltás, és így tiszta lappal folytattuk az Utat, s mára már büszkén viseljük a daliás köntöst. Jó döntésnek bizonyult és beigazolódott. Öt év telt el azóta, és ez alatt nagyon sok jó eredményt sikerült elérnünk.
A harcművészet alapját képezik a gyűjtéseid is. Egész Felvidéket sikerült már feltérképezni?
Sajnos még nem, mivel a vírushelyzet közbeszólt. Az idős bácsik az interjúk célszemélyei, s ebben az időszakban féltek, féltve voltak. Mára már visszaesett kellőképpen a COVID, így ősztől be szeretném fejezni a Nógrád Felvidékre eső részét, valamint tavasszal a Vág és Garam közét. Ez időben nagyjából két- két és fél évet venne igénybe, ezzel meglesz a Felvidék magyarok által lakott terültének felgyűjtése. Ezután sem szeretnék leállni, vannak még tervek, gyűjtőutak!
Mik azok a tervek, amelyeket a közeljövőben mindenképpen megvalósítanál?
Nagyon sok célom van! Vannak részcéljaim, amiket folyamatosan tűzök ki magam elé, s lépésről-lépésre haladok. Ilyen pl. a Felföldi Dalia Iskola megerősítése, terjesztése, a központunk, a Magyar Közösségi Ház fejlesztése. Amit viszont még egy álmom, hogy megalapítsam a Dalia Iskola lovas szakágát, aminek egyelőre megfelelő területet keresünk!
Mit jelent számodra a Kallós Zoltán Díj? Mire kötelez?
Nagyon megtisztelve érzem magam. Amikor körbenéztem a teremben, hogy kik kapják meg a kitüntetést, és felolvasták az érdemeiket, kicsit meghúztam magam, dilemmában voltam, hogy valóban kiérdemeltem-e? Mások szinte az életműért kapták a díjat, én voltam köztük a legfiatalabb, és úgy érzem, hogy rengeteg feladat előtt állok még. Ezért magamban úgy értékelem, hogy nem egy befejezett csúcsteljesítményért kaptam, hanem megerősítésként. Az Úton, amin járok, és a további sok-sok lépéshez hatalmas erőt jelent. És sosem szeretnék megérkezni, mert az “Úton járásban” van az élet! Nagyon nagy elismerés és megtiszteltetés, hogy a magyar állam Kallós Zoltán Díjjal tüntett ki, ami elsősorban arra kötelez, hogy felelősséggel, ugyanakkor megfelelő és egyre magasabb szintű szakmai minőséggel végezzem a dolgom!
