A bevonuló cseh csapatok olyan kegyetlen pusztítást vittek véghez, amely a Szent Bertalan-éjszaka rémségeit is felülmúlja.
A borzalmak közepette a legreménytelenebb 1944 karácsonya volt, hiszen nem lehetett tudni, mit hoz a holnap…
Amikor megszületett a döntés, csak akkor derült ki, mely területek kerülnek vissza Magyarországhoz.
Az első bécsi döntéssel elérkezett a „magyar feltámadás hajnalhasadása”, és 1938. november 5-e és 10-e között hazatért a magyarlakta Felvidék
De nemcsak manapság célpont a kedvező geológiai fekvésű város, a történelem során sokan megfordultak már itt, híres, sőt világhírű emberek.
Romsics Ignác tanulmánykötete a magyar történelem vitatott megítélésű személyiségeit, sorsfordító eseményét veszi górcső alá.
John Keegan kötete a napóleoni háborúkat lezáró döntő ütközet olvasmányos, életszagú krónikája.
A történelmi helyszíneket érdemes újra bejárni, hiszen ebből erőt meríthetünk megmaradásunkhoz. A történelmi feljegyzések alapján a tábornok visszaemlékezésében írja:
Az 1848/49-es magyar szabadságharc leverését követően sokakban még élt a remény, hogy valamilyen kedvező fordulat következhet be a nemzet sorsában.
Filmek, könyvek, zenék. Minden, amit látni, olvasni vagy hallgatni érdemes!
Az érdeklődők előfizetés nélkül is belenézhetnek egy-egy újságba, kiadványba.
A rendkívül változó és viharos történelmi időszakot mutatja be Simon Attila történész Az átmenet bizonytalansága című kötete.
Gömöri értékőrző tanfolyamot tartottak diákok számára a rimaszombati Csillagházban a Gömörikum polgári társulás szervezésében.
A csehszlovák államba erőszakkal bekebelezett felvidéki magyarság ellen minden téren megnyilvánuló kíméletlen elnyomás egyik leghatékonyabb eszköze a tendenciózus csehszlovák földreform volt.
Szlovákul, magyarul, angolul és németül.
Miért volt a nyugat-európai civilizáció sokkal fejlettebb az idők során, mint a despotikus keleti birodalmak?
Négy helyszínén tartanak nyilvános felolvasást Marek Hudec író Uzol című könyvéből.
Az Aranybulla a magyar társadalom fejlődését évszázadokon át meghatározó okmány.
A százhetvenhárom évvel ezelőtti dicsőséges tavaszi hadjárat méltán hadtörténelmünk egyik legszebb fejezete.
Egy mosolygó szemű, kedves arcú, szépkorú asszony mesél ízes, mátyusföldi tájszólással a vészterhes huszadik század tragikus fejezetéről, a lakosságcseréről és a kitelepítésről.