lapajánló 20
A jól végzett munka, az új etnikai centrum és a tévutak
Magyar7 - 20. száma
2022. december 25., 11:15

Frontkarácsonyok és szilveszterek

A második világháborúban számtalan honvéd volt kénytelen szeretteitől távol tölteni a karácsonyt és a szilvesztert. Bajtársi körben igyekeztek bensőségesebbé tenni ezen alkalmakat, feljavított ellátással és szeretetcsomagokkal enyhíteni az otthon hiányát. Ekkor érezték magukat legközelebb Istenhez, hittek és bíztak, ám a borzalmak közepette a legreménytelenebb 1944 karácsonya volt, hiszen nem lehetett tudni, mit hoz a holnap…

magyar katonák
Akiknek még jutott fenyőfa 1944-ben. A Magyar Királyi Honvéd Légierő katonáinak csoportképe.
Fotó: Babucs Zoltán gyűjteménye

1941 decemberében a megszállt ukrán területeken a Pervomajszk melletti goltai vasútállomáson több napig állt a szentendrei 107. vasútépítő század szerelvénye. A szentestét a németek bajtársias felajánlásának köszönhetően az állomásparancsnokság egyik termében tölthették. 

Megszállt területen

Egyik tartalékosuk, Farkas Kálmán így írt az első háborús karácsonyról:

Az angyalok csengetését váró bajtársaink kíváncsian nézegettek be az ablakon, s alig várta mindenki, hogy végre bent lehessen a teremben. (…) Este hat órakor végre meggyulladtak a karácsonyfán a gyertyák, s bevonult a terembe a század. Főhadnagy urunk kért engedélyt a karácsonyi ünnepség megkezdésére, majd Horváth Gyula mondott rövid kis karácsonyi verset.” Azután főhadnagyuk tartott ünnepi szónoklatot. „Akadozó hangon, tele szeretettel, igaz lélekkel beszélt és vitt el a képzelet szárnyán főhadnagyunk vissza, a gyermekévek meghitt szentestéibe. A meghatottság ott csillogott mindnyájunk szemében és kigyúltak az arcok, repült a szeretet a gondolatokon keresztül haza és megállt a városok bérkaszárnyáiban, a kis falusi szobákban vagy tanyákon, s átölelte a családokat, kiket katonafiúk, katonaapák hagytak otthon. (…) A század csendesen figyelve teljes lelkével átélte a betlehemi játék minden szépségét. A szereplők tudásuk legjavát adták. Boldogan fogtunk egymással kezet, hogy ilyen szépen sikerült játékunk.

Százados urunk mondott ezután pár köszönő szót az egész ünnepély megrendezéséért (…) Az ünnepség után a század magával hozott ajándékait osztotta ki parancsnokunk. A Főméltóságú Asszony gyűjtési akciójából, majd a Vöröskereszt által gyűjtött és adományozott szeretetcsomagokból mindenki egy-egy darabot kapott. Cigaretta ajándékot is kaptunk. Szentendre város hazafias lelkületű adakozó közönségének ajándékát is kiosztotta parancsnokunk. Boldog volt az egész század. Mindenki érezte, hogy az ajándékok visszatükrözik az otthoniak lelkét és egy-egy kis ajándékban mindenki az édesanyjának, a feleségének a kedvességét látta. Határtalan volt az öröm. Csekélyek voltak az ajándékok, de mi minden egyes darabját végtelen nagy szeretettel fogtuk kezünkbe, s ragyogó arccal, boldog megelégedettséggel mutogattuk egymásnak, ki mit kapott. A cukorkák, az édességek, konyakok és az érmelegítők, melyeknek majd mindegyikéhez egy-egy remegő kis magyar leányszív féltő szeretete fűződik, a legszebb ajándékok voltak nekünk. 

Este kilenc órakor véget ért az ünnepség. Az orosz éjszakában magyar bakancsok kopogtak, magyar bakancsok vitték magukkal a magyar honvédeket, hónuk alatt szorongatott drága ajándékaikkal. De mi nem is voltunk karácsonyestén Goltán. Mi mindnyájan odahaza voltunk lélekben százszor öleltük meg szeretteinket és lehajtott fejjel csókoltuk meg a magyar anyák kezét.”  Karácsony első napján reggel nyolc órakor volt az ébresztő, majd a vajas kenyér és a kávé elfogyasztását követően a legénység köszönő lapokat írt az ajándékok küldőinek. A század kivonult a Pervomajszkban lévő magyar hősi sírokhoz, tisztelegve az elesettek emléke előtt.  Ekkor már mínusz 20–30 fokig süllyedt le a hőmérő higanyszála. December 31-én bajtársaival sört és két tyúkot vásárolt és a „mesés tyúkpaprikás burgonyával igazán ünnepi hangulatot keltett. A kocsikba beszűrődő harmonikaszó, gitár és vidám nótázás hangfoszlányai sejtették velünk, hogy német bajtársaink is vidámodnak Szilveszter estjén. (…)  Éjfélkor azonban elcsendesedett, elaludt mindenki. Néha egy-egy kíváncsi fej mellett kitolakodott a gyér lámpafény az ajtó hasadékán. 1942. január 1. Újév napja. Semmi különös érzést nem keltett bennünk ez a nap.”

magyar katona
A hátország 1942-ben sem feledkezett meg honvédeiről és azok hozzátartozóikról.
Fotó:  Babucs Ádám Kristóf gyűjteménye
Távol a hazától 

A Donnál védőállásban lévő magyar 2. hadsereg karácsonyán a Tábori Színház társulata, valamint az otthonról érkező csomagok és tábori levelezőlapok próbálták pótolni az otthon és a rokonok hiányát. Az egyik hadseregközvetlen alakulat, a budapesti 52. híradó-zászlóalj egyik ismeretlen honvédje így vallott naplójában:

XII. 24. Csütörtök. Hidegedő idő, csekély havazás. Reggeli vaj, tea. Zsold 9’90 Reichsmark kiadva. Ebéd tészta hússal. 90 cigaretta, 2 csomag cigaretta, 1 csomag pipadohány, 2 csomag cukorka az ünnepekre kiadva. Délután rádiót telepítek a zászlóaljnál. Este ünnepély ugyanott. Vacsora burgonya, húskonzerv, szalonna, tea, 8 dl barackpálinka fejenként kiadva. Éjjel szolgálatban. XII. 25. Péntek. Hideg, szeles idő. Reggeli fekete, vaj. Ebéd csontleves, burgonya, disznó pörkölt, uborka. Vacsora sajt, tea. (…) Dohánynemű és pálinka eladásából 14 márka és két csomag cukorka. A tábori színház új csoportja Alekszejevkán Dayka Margit vendégszereplésével. Ellenséges berepülés és bombázás a környéken. XII. 26. Szombat. Nagyon hideg, –20 °C körüli idő. Reggeli vaj, fekete. Nappal szolgálatban nyitott kocsival. Ebéd rizsa, disznó pörkölt, uborka. Vacsora burgonya, húskonzerv, tea. Több ellenséges berepülés és katonai készülődés orosz részről az arcvonalon. Két lap (…) idegenektől. (…) Ellenséges berepülés. (…) XII. 31. Csütörtök. Enyhe idő. Reggeli vaj, tea. Ebéd szárított káposzta hússal. 10 cigaretta, ½ kg mézescsók, 6 csomag cukorka, 2,8 dl pezsgő, ¼ kg szaloncukorka kiadva. Vacsora erőleves, rumos tea. 1 levél haza, egy a műszaki II-be. [1943.] I. 1. Péntek. Enyhe, borús idő. Reggeli gyümölcsíz, rumos tea. Nappal szolgálatban. Ebéd tészta, pörkölt. Vacsora húskonzerv, rumos tea. 30 dkg szalonna pótadag kiadva, kenyér 5 napra (…) kiadva. Vacsora húskonzerv, rumos tea. Zsold 10’50 Reichsmark kiadva. Elköltöm kenyérre.”

magyar katona
Egy sajátos újévi üdvözlőlap Sátoraljaújhelyről. Ismeretlen huszár karpaszományos fényképe 1941-ből.
Fotó:  Babucs Ádám Kristóf gyűjteménye
Idehaza, reménytelenül

Amikor a háború pokla elérte hazánkat, a Szegedről menekült 5. számú helyőrségi kórház az esztergomi Szent Antal Reálgimnázium épületében működött. Személyzetéhez tartozott Németh András másodéves orvostanhallgató, karpaszományos őrvezető, aki visszaemlékezésben megindultan írt karácsonyukról:

A hó egyre sűrűbb pelyhekben esett, és olyan jó volt visszagondolni gyermekkorom fehér karácsonyaira. A templomhoz értem. A mise már megkezdődött, korábban az elsötétítés miatt, mert a nagy ablakok nem voltak befedve. Gyertyák égtek az oltáron és imitt-amott a padokon. Férfiak rajtam kívül – néhány reszketeg öreget kivéve – nem voltak, mindenki térdelt és énekelt: Mennyből az angyal, Pásztorok, pásztorok és a többi szép karácsonyi éneket. Sírtam, és könnyeimen keresztül az égő gyertyák megkétszereződtek, és olyan csillogóvá váltak, mint ahogy otthon az újszegedi kis templomban gyermekkoromban láttam. (…) A lányok minden szobában feldíszítették az egyszerű fenyőfát, házilag készített szaloncukorral aggatták tele. Csillagszóró nem volt, de amikor az első lángot meggyújtottuk a földszinti kórteremben, néma csönd lett… Valaki a homályban elkezdte: Mennyből az angyal… Lassan, félve csatlakoztak hozzá, az ének egyre erősebbé vált, a pincéből többen visszajöttek, és zengett a dal, elnyomta az egyre közelebb becsapódó lövedékek ünneprontó hangját. Mindenki sírt…

1944-ben is megszületett a Kisjézus…

Égő gyertyával és a csomagokkal jártuk a kórtermeket. Óriási dörrenés hallatszott, a ház megindult, mintha földrengés volna.

– Ez közel volt – suttogtam kiszáradt torokkal.

Megálltunk egy pillanatra, Atanáziának a szeme sem rebbent. 

– Nővérke, nem fél?

– Nem – mondta határozottan –, a jóistennek most szüksége van ránk, nélkülünk ez a sok szerencsétlen ember nem tudná megünnepelni egyetlen fia születésnapját. (…)

Elérkezett a szilveszter… Az ünnepre újabb lábadozó csoportot engedtünk haza, és mi is köszöntöttük egymást éjfélkor, titkon szorongva a bizonytalan jövő miatt. Arra jól emlékszem, hogy olyan vörös moslék, magzatelhajtó borral koccintottunk, hogy még ma is borzadok, ha rágondolok.”

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.