A Nyitrai járás városai és községei azért döntöttek a tömeges tesztelés mellett, mert az egész régióban válságos a járványhelyzet.
A legtöbb beteg a 40 és 49 év közöttiek körében volt.
Az eredeti öt helyett tehát minden ampulla hat lehetséges adag oltást fog tartalmazni.
František Majerský is már átesett a betegségen, de ennek ellenére ő is beoltatta magát, mert felelősséget érez a családja, a barátai és a páciensei iránt.
Zuzana Eliášová, az egészségügyi tárca szóvivője elmondta, a kórházakban kritikus a helyzet.
A laboratóriumokban 10 657 mintavételt vizsgáltak.
A szlovákiai laboratóriumokban szerdán 8257 tesztet végeztek el, ebből 2137 lett pozitív.
Ismét rossz számokat produkáltak a PCR-tesztek.
A szállodák január 1-től új vendégeket sem fogadhatnak.
Az 53. héten Eperjes, Zsolna és Trencsén megyében vették nyilvántartásba a legtöbb új típusú koronavírus-fertőzöttet.
Jelen állás szerint 17,4 millió adagnyi oltóanyagot kötöttünk le.
A horvátországi földrengés felvetett néhány olyan kérdést is, amellyel általában nem szeretünk foglalkozni, viszont a javunkra válhat, ha legalább alapszinten tisztában vagyunk a legfontosabb információkkal.
A tárcavezető szerint nem elkerülhetőek a további korlátozások, de a modellek szerint nem kell számítani 4500 kórházi ápolásra szoruló betegre.
Az elmúlt napok romló járványügyi statisztikái miatt egyre több szakértő állítja, a kijárási korlátozások további, komoly szigorítására van szükség. A miniszterelnök, illetve a kormány részéről egyelőre nem érkezett reakció.
Háromjegyű az áldozatok száma!
Az első beoltott mindenképpen valamelyik kockázati csoportba tartozó személy lehet, aki sokat tett a társadalom javára.
Pellegrini azt állítja, hogy amikor az új típusú koronavírus elkezdett terjedni Európában, kormányának néhány hete volt a felkészülésre.
A korlátozás nem érinti a teherszállító repülőgépeket, a humanitárius segítségnyújtással összefüggő légi járatokat, és az egészségügyi ellátást vagy mentést végző járatokat, melyek érkezését a megfelelő szervek engedélyezték.