Persze minden a vírustól és az oltások hatékonyságától függ.
Az állapotos nők esetében a betegség gyenge lefolyású, szinte alig jelentkeznek tünetek.
A kórházban jelenleg 3 495 pácienst kezelnek.
A pozitív koronavírus-tesztet pordukáló személyeknek be kell jelenteniük, kikkel voltak közeli kontaktusban az elmúlt két napban, illetve közvetlenül a tesztelés előtt.
Nagyrőce polgármestere rámutatott a novemberi országos tesztelés során a járásban találták a legkevesebb fertőzöttet, csupán 0,27 százalék volt az arányuk. Szerinte az emelkedés oka többek között a vírus brit mutációja.
A ZMOS tájékoztatása szerint egyszerűen működő, jól használható rendszerekre van szükségük az önkormányzatoknak.
A laboratóriumokban 3806 mintavételt vizsgáltak.Jelenleg 3478 beteget ápolnak kórházban.
A sürgősségi osztályokon 251 beteg fekszik, 321 személy lélegeztetőgépre szorul.
A szlovákiai laboratóriumokban pénteken 20 264 tesztet értékeltek ki.
Tömegeket vonzott a 33 százalékkal olcsóbb akciós termék.
A kórházban ápolt betegek száma 3 285-re emelkedett.
Ha valaki kapcsolatba került egy fertőzött személlyel, karanténban kell maradnia, még akkor is, ha a jelenleg zajló tesztelés során negatív lett az eredménye.
Az államfő az első adagot még 2020. december 27-én kapta meg a Pozsony-főrévi Egyetemi Kórházban.
3 283 páciens szorul kórházi ellátásra.
Január közepén a hivatal elemezte a trencséni tesztelés során december 19. és 20. között levett mintákat, amelynek következtében sikerült megerősíteni, hogy a minták 57 százalékában kimutatták a koronavírus brit változatát.
A súlyos betegségben szenvedő, mozgásképtelen betegek otthon kaphatják meg a vakcinát.
Jelenleg 3306 beteget ápolnak kórházban, közülük 3121 páciensnél erősítették meg a COVID-19 betegséget.
Rekordot döntött a kórházban ápoltak száma. 296 ember szorul lélegeztetőgépre.
Jelenleg az ágyak 93 százaléka foglalt.
Amíg a szűrővizsgálatokkal kapcsolatos sajtótájékoztató zajlott,15 perc alatt csaknem félmillió kérvényt regisztráltak az antigén-, és a PCR-tesztelésre.