Mint a felvidéki magyar diákság képviselői, felháborítónak tartjuk, hogy egyes törvényhozóink a felsőoktatási képesítés értékét semmibe veszik - üzennek a Diákhálózat képviselői.
Danko azzal érvel, hogy a jelentésben egyszer sem használják a „plágium” szót, és megköszönte a bizottságnak, hogy nem engedett a nyomásnak.
Megköszönte a bizottságnak, hogy nem hozott ellene tendenciózus ítéletet.
A Most-Híd nem kíván állást foglalni a plágiumügyben.
Szlovákia az Európai Unió keleti csücske, az EU-ban pedig a politikusok ilyen botlások miatt le szoktak mondani a tisztségükről.
Az egyetem szenátusa által felkért bizottság nyilvánosságra hozta véleményét Andrej Danko nagy vihart kiváltott doktori értekezésével kapcsolatban.
Mintha csak Soros György magyar származású amerikai üzletember gondolatai köszönnének vissza Bugár szavaiban.
"Nincs mit keresnie Szlovákia második legfontosabb közjogi méltóságának tisztségében."
"Komolytalannak tartjuk, hogy három év után csak egy SMS-t küld az SNS elnökének, a koalíciós partnernek, aki mindig támogatta őt."
Machiavelli valahol azt írta, amilyenek a politikusok, olyanok az emberek is. Ha Machiavellinek igaza volt, akkor még sok kellemetlenség vár ránk.
Danko munkája öt különböző értekezésből lett összeollózva.