2018. november 19., 19:05

„Egy civilizált országban szégyen, amit csinál": szerdán ismét megpróbálják leváltani Dankót

Andrej Dankót, a parlament elnökét újra megpróbálják leváltani. Az ellenzék benyújtott egy javaslatot egy rendkívüli ülés összehívására, amelyen a Danko iránti bizalmatlanságuknak akarnak hangot adni. A házelnöknek hét napja van, hogy összehívja az ülést, amit valószínűleg szerdára (11. 21.) időzít – mondta Tomáš Kostelník, Danko szóvivője.

Andrej Danko
Fotó: TASR
Egy civilizált országban szégyen, amit Danko csinál – idegen szövegekből lop, és aztán egy olyan címmel dicsekedik, amelyet meg sem érdemel. Cselekednünk kell, egy ilyen ember, mint Danko, nem állhat a parlament élén

– jelentette ki Richard Sulík, az SaS elnöke.

Lucia Ďuriš Nicholsonová (SaS) házelnök-helyettes is elítéli a plagizálást. „Más munkáját meglopni elfogadhatatlan dolog" – hangsúlyozta.

Az ellenzéki képviselők már november elején kísérletet tettek Danko leváltására, az ülés programját azonban akkor nem támogatta kellő számú képviselő.

Danko a múlt héten jelezte, hogy az SNS támogatja az ülés összehívását, és ugyanezt kéri a koalíciós partnerektől is.

Azt szeretné, ha a képviselők szavaznának a vele kapcsolatban kialakult bizalmatlanságról. Elmondta, hogy megrendült a bizalom a koalíción belül, így pedig lehetetlen irányítani.

A Most-Híd támogatja az ülést, de nem foglalt állást. Bugár pártja szerint Dankónak személyes döntést kellene hoznia. Az SNS, amely kiáll Danko mellett, emiatt a kijelentés miatt kritizálta a pártot.

Bugár beismerte, hogy a két párt között feszült a helyzet, de előrehozott választásokról szerinte szó sem lehet.

A Smer-SD kiáll Danko mellett. Szerintük Danko jogosan lett a parlament elnöke, amelynek összetételéről demokratikus választások keretén belül döntöttek.

Danko a múlt héten újra elmondta, hogy a kisdoktori munkáját a legjobb tudása és lelkiismerete szerint készítette el. „Összhangban az akkori jogi előírásokkal és az akkori technikai lehetőségekkel" – tette hozzá. Danko bízik benne, hogy jogállamban élünk, ahol nem egy újságcikk vagy Facebook-bejegyzés alapján gyanúsítanak meg és végeznek ki valakit.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.