2018. november 19., 12:17

Ellenzéki aláírásgyűjtés: ismét nekifutnak a „csaló és plagizáló” Danko leváltásának

A parlament ellenzéki alelnöke, Lucia Ďuriš Nicholsonová (SaS) hétfő délután a parlament iktatójában leadja azoknak a képviselőknek az aláírását tartalmazó listát, akik egy újabb rendkívüli ülésen kezdeményeznék Andrej Danko leváltását a parlament éléről – közölte a SaS szóvivője, Róbert Buček.

Andrej Danko
Fotó: TASR

"Meggyőződésünk, hogy a csaló és plagizáló Andrej Dankónak nincs mit keresnie Szlovákia második legfontosabb közjogi méltóságának tisztségében. Dankót külföldi példák sora ösztönözhetné arra, hogy kifejezésre juttassa a politikai kultúra minimumát” – tette hozzá Buček.

Az ellenzék a hetekben kirobbant plágiumvád miatt szeretné távozásra bírni Dankót. Mint ismert, a parlament elnökének doktori szakdolgozata a gyanú szerint öt másik dolgozatból lett összeollózva, munkájának nagy része pedig szó szerint megegyezik ezek egyikével. 

Az ellenzék nem először tesz kísérletet Danko leváltására, november elején azonban nem jártak sikerrel, a parlamenti ülés programját (ebben szerepelt volna a házelnök leváltása) ugyanis nem támogatta elegendő képviselő.

Erre most megvan a lehetőség, hiszen Danko – miközben határozottan tagadta a plágiumvádat – korábban úgy nyilatkozott, pártja támogatni fogja a rendkívüli ülés összehívását, s erre kéri koalíciós partnereit is.

Megosztás
Címkék