Danko plagizátor, csak hivatalosan nem mondták ki

Dunajszky Éva 2019. január 12., 06:58

Bár már hivatalosan is megerősítették, Andrej Danko 2000-ben írt doktori munkáját másolták, amivel súlyosan megsértették az akadémiai szabályokat, a parlament elnöke a Bél Mátyás Egyetem bizottságának következtetéseit sajátosan magyarázza. Azzal érvel, hogy a jelentésben egyszer sem használják a „plágium” szót, és megköszönte a bizottságnak, hogy nem engedett a nyomásnak.

Fotó: TASR

Pedig nem valamiféle ifjonti diákcsíny az, ami már hónapok óta lázban tartja a sajtót. Andrej Danko csalt, és valaki másnak a munkáját a magáénak adta ki – úton az akadémiai cím felé egy olyan szakmában, ahol az előírások és szabályok ismerete kulcsfontosságú.

Az érvek, miszerint már rég történt a dolog, s azok más idők voltak, akkor még nem tudta, hogy egyszer politikus lesz, csak azt erősítik meg, milyen szánalmasan alacsonyra helyezték a mércét egy közszereplő tisztességében,

írja a Sme napilap főszerkesztője. Balog Beáta hozzáfűzi: hogyan hihet most a nemzet egy olyan embernek, aki gondolatokat lopott, csalt a cím miatt, most meg még hazudik is a tettéről.

Mi is az a plágium?

Andrej Danko a személyes felelősségét úgy értelmezi, hogy bár az egyetemi bizottság azonosságokat állapított meg idegen szövegekkel, idézőjelek nélkül a munkája több mint 85 százalékában, a végső értékelésében azonban nem használta a plágium kifejezést, ezért neki nem kötelessége elfutni és elbújni a legközelebbi kő alá, hanem köszönetet mond a bizottságnak, mintha az tulajdonképpen tisztára mosta volna.

Persze, senki sem kényszerítheti Dankót arra, hogy lemondjon a tisztségéről, amíg maga nem dönt úgy, vagy a parlament le nem váltja.

És a gondolat, hogy esetleg Anton Hrnko lenne az utódja (mert a parlament új elnöke is az SNS-ből jönne), sem valami szívderítő. Danko hitelesége azonban aránylag egyértelmű anélkül is, hogy most kínosan a plágium fogalmának értelmén huzakodnánk, véli a Pravda napilap.

Danko kiszámítható és átlátható védekezése

Az akadémiai bizottság jelentésének pénteki megvitatásával nyilvánvalóvá vált, hogy a besztercebányai egyetemi tisztségviselők Danko munkájának értékelése során kerülték a plágium és a plagizátor szavakat.

Andrej Danko természetesen ezt ki is használta, ami azonban semmit sem változtat a tényen, hogy Danko munkája plágium, ő pedig plagizátor,

írja a Denník N napilap. 

Az Egyetemi Könyvtár honlapja pontosan meghatározza mit értünk plágium és plagizátor alatt, és ezek szerint nem kétséges, hogy Danko plagizátor, s hogy a munkáját értékelő egyetemi bizottság is plagizátornak tartja őt. A napnál is világosabb ez, olyannyira, hogy Andrej Danko is érti, csak éppen nem tartja szükségesnek, hogy bevallja az igazságot, még ha az nyilvánvaló is.

A legjobb húzás

Viera Žúborová politológus szerint Andrej Dankó húzása a legjobb volt, amit az adott pillanatban tehetett, írja a Hosopodárske noviny.

A nem egészen kétperces sajtótájékoztatója után, amellyel az egyetemi bizottság jelentésére reagált, Danko nem adott teret az újságíróknak, nyilatkozott, majd távozott.

„Ficótól inspirálódott, az ő húzásait alkalmazta, aki az egyes botrányok kivédése során gyakran alkalmazta, hogy nyilatkozatot tesz, majd rögtön távozik. Ebben a pillanatban ez volt Danko számára a legjobb, amit tehetett, mert megvédeni ezt nem tudta volna” – jelentette ki a politológus, aki szerint Danko munkája nyilvánvalóan plágium.

Žúborová, aki egyébként dékánhelyettes is volt, úgy véli, az a tény, hogy az akadémiai bizottság nem beszél egyenesen plágiumról, csak alibizmus.

Szerinte Andrej Danko csak a jéghely csúcsa. Azt azonban nem hiszi, hogy az ügynek hatása lenne Danko esetleges jelöltségére a márciusi államfőválasztáson. „Andrej Danko választói nem értik, hogy amit tett, az csalás” – mondta.

0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS