A díjat a természetes személyeknek és a cégeknek is be kell majd fizetniük.
Larry Tseng, a pozsonyi Tajpej Képviseleti Iroda igazgatója asszisztensével, Li-Chih Lin asszonnyal baráti látogatáson vettek részt Dunaszerdahelyen.
Több városatya rámutatott, hogy egy újabb bizottság csak még nagyobb terhet jelentene a városi költségvetésre nézve.
A jövedelemadó járulékoktól mentes részének növelése nagyon megviseli majd az önkormányzati költségvetéseket, és ennek mi isszuk meg majd a levét.
A vonatkozó határozat aláírása után az illetékesek a napokban kapják meg a komáromi városi képviselő-testület által múlt héten, a helyi Vág-híd borzasztó állapotával kapcsolatban elfogadott nyilatkozatot.
Mivel Keszegh Béla polgármester a testületi ülésen kitérő választ adott az épület megvásárlása iránt érdeklődő személyével kapcsolatban, portálunk ezzel, illetve a rendkívüli tanácsülés napirendi pontjaival kapcsolatos konkrét választ kért tőle.
A nyári szabadságok után először augusztus 19-én ülésezett a Nyitra Megyei Önkormányzat.
Egyes képviselők közel sem látják olyan rózsásnak a helyzetet, mint a polgármester.
A Komáromi Járás Városainak és Falvainak Társulása, a ZMOOK június 3-án a komáromi Városháza nagytermében tartotta újabb tanácskozását.
A fontos döntésekről és frakciójuk javaslatairól Farkas Iván, a Magyar Közösség Pártja megyei frakcióvezetője tájékoztatta portálunkat.
Az egy évvel korábbihoz képest jóval több lakossági bejelentést kapott tavaly a városi rendőrség.
A testület rendkívüli önkormányzati ülésen vette tudomásul ifj. Batta György lemondását.
A településvezetők többsége szerint szükség van önkormányzati lakásokra, és támogatni kell a bérlakásépítést.
A rimaszombati önkormányzat befektetési tervei között szerepel egy nyolcosztályos moduláris alapiskola építése a Dúžavská úti romatelepen.
Közel kétórás vitát követően a rozsnyói városi képviselő-testület jóváhagyta a város 2019-2021 közötti időszakra vonatkozó költségvetését.
A munkálatok jelenlegi szakaszában a járdák kiépítésére és a parkolóhelyek kialakítására kerül sor.
"Bántónak találjuk azt a félrevezető kampányt, amely a Nagyszarván létesítendő szlovák alapiskola témájában kialakult."
A március 11-i önkormányzati ülésen jóváhagyták a bővítésre kiválasztott területet.
Újabb rendkívüli ülés vár a rimaszombati városi képviselő-testületre szerdán. Az egyetlen napirendi pont a város költségvetése, amelyet a képviselők legutóbb már elfogadtak, ám döntésüket Jozef Šimko polgármester megvétózta.
Többségi szavazattal, Mihály Judit lett Fülek város új főellenőre.