2019. március 13., 08:46

Elmarad a vita a megvétózott költségvetésről?

Újabb rendkívüli ülés vár a rimaszombati városi képviselő-testületre szerdán. Az egyetlen napirendi pont a város költségvetése, amelyet a képviselők legutóbb már elfogadtak, ám döntésüket Jozef Šimko polgármester megvétózta. A délutáni ülésen a Šimko ellenzékét képező csoport azonban várhatóan nem jelenik meg, így a vita elmaradhat.

kepviselok_rimaszombat_2019.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: Gecse Attila

A két héttel ezelőtti ülésen a képviselők nagy többséggel, 14 szavazattal elfogadták Rimaszombat 2019-es költségvetését.

Jozef Šimko polgármester még a szavazás előtt jelezte, hogy a Merjünk gyorsítani (Odvážme sa zrýchliť) képviselői csoport által módosított tervezettel nem ért egyet, s nem hajlandó azt aláírni, hiába szavazzák meg a képviselők. Véleménye szerint a büdzsé megnyirbálása nem tesz jót a város fejlődésének, nem gyorsítani, hanem fékezni fogja azt, a közterület-fenntartó vállalat költségvetésének csökkentése pedig egyenesen veszélyezteti a vállalat működését.

A képviselők itt 171 ezer eurós összeg megtakarításával számoltak, amihez Tibor Barto, a közterület-fenntartó vállalat igazgatója annyit fűzött hozzá, hogy ebben az esetben már lehet, hogy az év végi fizetésekre sem fogja futni. Roman Vaľo képviselő szerint a javaslatuk hosszú tárgyalás után született meg és szakmai szempontból megalapozott, sokalták ugyanis a gépjárműpark javítására és karbantartására szánt évi 97 ezer eurós tételt. Meglátása szerint a működési költségek csökkentésével és a hatékonyság növelésével megtakarítható az összeg, amelyet az előző években sokszor átláthatatlanul kezeltek.

Több vitás kérdés van

A további vitás kérdések közé tartozik az Iskola utcai kollégium épülete is. A képviselők 35 000 eurót szánnak a felújításhoz szükséges projektdokumentáció kiegészítésére. Ám míg ők nyugdíjasotthont alakítanának ki az épületben, addig a polgármester ugyanott bérlakásokat szeretne létesíteni, s szerinte ezt a beruházást az Állami Lakásfejlesztési Alap is támogatná, míg a nyugdíjasotthon létrehozásához 6,5 milliós hitelt kellene felvennie a városnak.

Šimko azt is nehezményezte, hogy a városatyák nem szavazták meg a kurinci Zöld Víz Üdülőövezetben tervezett újabb csúszda és a hozzá tartozó medence kiépítésére szánt 50 ezer eurót. A polgármester szerint a félbeszakított beruházás a nyári turistaidényt is veszélyeztetheti, ami kiesést jelentene a városi kasszának. 

A Merjünk gyorsítani klub képviselői későbbi közleményükben rámutattak, hogy a polgármester törvénytelen szerződést kötött a kivitelezővel, ennek ellenére szándékukban áll az építkezés befejezése. A közösségi oldalukon közzétett bejegyzésben arra is utalnak, hogy Šimko számos esetben az előző képviselő-testület jóváhagyása nélkül kezdett bele felújításokba, aszfaltozásba, szökőkút építésébe. A kiválasztott cégek pedig különböző családi és rokoni kapcsolatokon keresztül kötődtek a városvezetéshez.

Átlátható gazdálkodást szeretnének

Roman Vaľo, a csoport elnöke szerint a pénzek átcsoportosításával minden elkezdett projekt befejezhető, de a jövőben már szeretnék elérni, hogy átlátható legyen a város gazdálkodása, s követelik, hogy minden beruházásról tájékoztatást és nyilvános elszámolást kapjanak a képviselők.

"Šimko a költségvetésen kívül egyetlen fillért sem vonzott a városba. A kormányellenességével elszigetelte a várost. Sokat elárul, hogy egy járási központ polgármesterét rendbontónak nevezték, s ezzel a hozzáállással az egész város kárára megy. Fokozatosan jönnek elő a gyanús dolgok is. A kurinci csúszda kapcsán több mint 100 ezerrel nagyobb volt a költség, mint amit ő prezentált. Kikerülte a közbeszerzést, szétválasztotta az egyes tételeket, s úgy gazdálkodott, ahogy neki tetszett, senki se tudja hova mentek el a pénzek" – nyilatkozta portálunknak Juhász Péter a Magyar Közösség Pártja (MKP) városi képviselője, hozzátéve, hogy nem megvonni szerették volna a forrásokat, hanem inkább ellenőrzés alá próbálták helyezni azokat.

Juhász szerint a már elfogadott költségvetés miatt egy rendkívüli ülést összehívni teljesen felesleges és értelmetlen. A vonatkozó rendelkezés fényében a polgármester vétója miatt a testületnek 3/5-ös többségre van szüksége az elfogadott határozat megerősítéséhez. Ez azonban valószínűleg nem lenne meg, így a Šimkóval szemben álló képviselők úgy döntöttek nem vesznek részt az ülésen. 

"Nem lesz ülés, többen bejelentették, hogy nem mennek el. Nem lenne határozatképes a testület. A képviselők több mint fele várhatóan igazoltan hiányzik majd, mivel előre jelezték, hogy nem megfelelő ez az időpont" - zárta Juhász Péter.

A költségvetés újbóli vitájára és az arról történő szavazásra így a soron következő, március 26-án esedékes ülésen kerülhet majd sor.

kepviselok_rimaszombat_2019.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék