Rimaszombat

Rimavská Sobota
város
magyar lakosság 1910
87%
8 014
magyar lakosság 2011
30%
7 298
Népesség: 24 217
Terület: 77,55 km²
Tszf. magasság: 241 m
Körzethívószám: +421 (0) 47
Irányítószám: 97901
Természeti tájbeosztás: Északnyugati-Kárpátok, Sajó-Hernád-medence, Gömöri-medence 1918 előtti vármegye, járás, rang: Gömör és Kis-Hont vármegye Rimaszombat város rendezett tanácsú város

A város a Rima völgyében, a Rima-folyó mindkét partján, a Gömöri-medence északnyugati pereménél, a Ratkói-hegység déli, az Osgyáni-dombság keleti és a Bátkai-dombság nyugati lábánál fekszik. Fontos forgalmi csomópont, érinti a 16-os főút Losonc és Tornalja közötti szakasza, a 72-es út a Rima völgyében Nyustyán (22 km) át Tiszolc (34 km) felé, dél felé az 571-es út Abafalva (32 km) felé teremt összeköttetést. Mellékutak kötik össze Guszonán (14 km) át Nagydaróccal (18 km), Zeherjével (5 km), Alsópokorágyon át Melegheggyel (15 km), Felsőpokorágyon át Kőheggyel (15 km). Vasútvonalak vezetnek Feledre és Tiszolcra (1874 óta), az 1912-ben épült Rimaszombat-Poltár vasútvonalat 2000-ben megszüntették. Határának mintegy egyharmadát erdő borítja. Északnyugatról Kruzsnó, Bakostörék, Cserencsény; északról Tóthegymeg; északkeletről Balogpádár, Perjése, Zeherje, Vámosbalog és Uzapanyit; keletről Balogtamási; délkeletről Szútor és Jánosi; délről Kisgömöri és Várgede; nyugatról pedig Guszona és Osgyán községekkel, összesen 16 községgel határos.

Közigazgatás

A Besztercebányai kerülethez és a Rimaszombati járáshoz tartozó város. 1334-ban nyert városi kiváltságokat, 1876-tól rendezett tanácsú várossá alakult. 1687-től Kishont, 1802-től pedig az egyesített Gömör-Kishont vármegye székhelye (1882-ig Pelsőccel közösen) volt. A csehszlovák közigazgatásban megyeszékhely rangját elveszítette, ugyanakkor a (változó területű) Rimaszombati járás székhelyévé vált (1920 előtt a Rimaszombati járás székhelye Nyustyán volt), 1960-ban városi rangját is visszanyerte. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz, újra a helyreállított Gömör-Kishont vármegye székhelyévé és megyei várossá, egyben határvárossá vált. az újonnan meghúzott szlovák-magyar államhatár Rimaszombat és Cserencsény, valamint Alsó- és Felsőpokorágy között húzódott. 1926-ban a határában fekvő Baktipusztát önálló községgé szervezték Bakti néven. 1948-ban Rimatamásfalvát, 1974-ben Baktit, 1975-ben pedig Alsópokorágy, Felsőpokorágy, Dúsa és Mezőtelkes községeket is Rimaszombathoz csatolták, területe így több mint két és félszeresére nőtt (28,96 km²-ről 77,55 km²-re). 1976-1990 között Zeherje is Rimaszombathoz tartozott. A város területe hét kataszteri területre oszlik, melyeknek területe megfelel a korábbi községek területének: Rimaszombat (28,22 km²), Rimatamásfalva (6,44 km²), Mezőtelkes (10,84 km²), Dúsa (3,90 km²), Alsópokorágy (4,08 km²), Felsőpokorágy (9,02 km²) és Bakti (7,30 km²).

Népesség

Rimaszombat a szlovák-magyar nyelvhatáron fekvő, a 20. század elején még túlnyomórészt magyar nemzetiségű lakosságú város volt, a szlovákok aránya 1880-ban mindössze 9,1%, 1910-ben peidg 6,8 % volt. 1880-1921 között népessége dinamikusan nőtt, négy évtized alatt másfélszeresére (4880 főről 7096-ra). Az 1921-1930 közötti évtizedre 13,4 %-os népességnövekedés jellemző (1930-ban 8044 lakosa volt), 1941-ig azonban visszaesett a lakosságszám 7020-ra. Nemzetiségi arculata is alapvetően megváltozott Csehszlovákiához csatolása után, 1930-re a magyar nemzetiségűek aránya 43,6 %-ra csökkent (a (cseh)szlovákoké 1921-re 20,2 %-ra, 1930-ra 36,5 %-ra nőtt). A város Magyarországhoz történő visszacsatolása után a betelepült (cseh)szlovákok nagy része elmenekült, 1941-ben ismét túlnyomórészt (93,6 %) magyar nemzetiségű volt a város lakossága. Népes zsidó közösségét (1938-ban a lakosság 11,7 %-át alkották) 1944-ben koncentrációs táborba hurcolták. 1945 után magyar lakosságának egy részét kitelepítették, ugyanakkor magyarországi és szlovákiai szlovák telepesek érkeztek a városba. Ezzel alapvetően megváltozott a város etnikai arculata (ehhez hozzájárult a szlováklakta Rimatamásfalva városhoz csatolása is 1948-ban) és Rimaszombat szlovák többségűvé vált. A 20. század második felében a város iparosításával párhuzamosan folyamatosan nőtt a lakosságszáma, 1948-2001 között mintegy két és félszeresére (9160 főről 25 088-ra). 2001-2011 között már csekély (1,8 %-os) lakosságszámcsökkenés figyelhető meg. 2011-ben a lakosság 54 %-a volt szlovák nemzetiségű, az asszimiláció révén a magyar nemzetiségűek aránya folyamatosan csökkent (39,8 %-ról 29,6 %-ra). A városban igen magas a nemzetiségükről nem nyilatkozók aránya (14,6 %), a lakosság mintegy egyhatoda (16,3 %) pedig a roma etnikumhoz tartozik (nagy részük szegregáltan él a Dúsai úton található, gettóvá vált lakótelepen). A lakosság többsége (40,5 %) római katolikus vallású, a reformátusok (21,7 %-ról 7,5 %-ra) és az evangélikusok (17,5 %-ról 8,1 %-ra) aránya egyaránt jelentős csökkenést mutat 1921-hez képest, az akkor még a lakosság 11,1 %-át alkotó izraelita vallásúak aránya ma elhanyagolható. A lakosság több mint egyötöde (22,5 %) felekezeten kívüli. 2011-ben Rimaszombat 11 városrészre oszlott. Rimaszombat városrészben (mely Rimatamásfalvát is magába foglalja) élt a lakosság 86,9 %-a (21 410 fő), a rimaszombati kataszterhez tartozó Szabatkán 586, Szabópusztán 125, Kurincon 61, Szőlőhegyen 76 állandó lakos élt, a rimatamásfalvi kataszterhez tartozó Méhesen pedig 1244 fő (az összlakosság 5 %-a). A Rimaszombathoz az 1970-es években csatolt öt faluban összesen 1138 fő, az összlakosság 4,6 %-a élt (Mezőtelkes 161 fő, Dúsa 144 fő, Alsópokorágy 259 fő, Felsőpokorágy 268 fő, Bakti 306 fő).

Történelem

Területe már a bronzkortól folyamatosan lakott volt. A 11. század közepe táján érkeztek ide első magyar lakosai és a település valószínűleg a század második felében jött létre. A Keresztelő Szent Jánosnak szentelt templom mellett tartott szombati vásárairól volt híres, nevét is erről kapta. A hagyomány szerint lakossága eredetileg hét községben (Istvánfalva, Szabadka, Kurinc, Téhány, Gacs, Tarnóc és Möcsény) élt és a tatárjárás pusztításai után költöztek lakóik védettebb helyre. Első ismert írásos említésekor (1268) Szombathely (Zumbothel) már kiváltságos helynek számít, mert a kalocsai érsek birtokának, az ún. rimai ispánságnak a központja volt. A város másik, Stefansdorf nevű részét német telepesek alapították. 1271-ben Rymoa Zumbota, 1321-ben Ryma Zumbath néven említik. 1334-ben Rimaszombat új birtokosa Széchenyi Tamás lett (utódai 1460-ig birtokolták, ekkor a Losonci és a Guti Országh családok váltak birtokossá). 1335-ben Károly Róberttől kapta első városi kiváltságait. 1387-ben az ide látogató Zsigmond király megerősítette ezeket és címert is adományozott a városnak. A 15. század elején alakultak meg az első céhek (szűcsök, mészárosok) a városban. A 15. században védőfalakkal vették körül és kisebb vára is volt, melyet 1441-ben Giskra foglalt el, de Mátyás 1459-ben visszafoglalta. Többször is béketárgyalások színhelye volt Giskra és Hunyadi közt. 1506-ban tűzvész pusztította el, mely után II. Ulászlótól nyolcévi adómentességet és városi kiváltságainak megerősítését kapta. A tűz utáni újjáépítéskor alakult ki a belváros utcaszerkezete és négyszögletes főtere. Lakosságának nagy része a 16. században református hitre tért. 1553-tól 1593-ig és 1596-tól 1686-ig török uralom alatt állott. A törökök a közeli Szabatka vízivárában rendezkedtek be, innen irányították a környéket („náhije-központ“), a vár 1608 körül elpusztult. A város sokat szenvedett a portyázó törököktől és vallási villongások is pusztították. Falainak nyoma sem maradt. A 16. század végétől a Forgács és Széchi-családok szereztek itt birtokot. Határában gyakran fordultak meg hadak, 1626-ban Bethlen Gábor, 1645-ben pedig Rákóczi György katonasága táborozott itt. 1661-ben pallosjogot nyert (1735-ben megerősítették). A 17. században sem csökkent jelentősége, melyet elsősorban évente nyolcszor tartott vásárainak köszönhetett. A török uralom alóli felszabadulás után, 1687-ben Kishont megye székhelyévé vált. 1709-1710-ben pestisjárvány pusztított a városban, melyben 1149-en vesztették életüket. A 18. században egyre nőtt a város jelentősége, virágzott kézművesipara (tímárok, fazekasok, csutorások, takácsok, csizmadiák, szabók, szűcsök). III. Károly megerősítette a város kiváltságait, 1747-ben pedig a rimaszombatiak kiváltották magukat a Forgáchoknak teendő jobbágyi kötelezettségek alól és végül az 1790-es években a Koháryak uralma alól is (ekkortól szabad kiváltságos városnak számított). 1769-ben kálvinista polgárai megtámadták a katolikusok menetét, mire 1771-ben Mária Terézia a kálvinista templomot leromboltatta. A protestánsok csak 1783-ban nyerték vissza a szabad vallásgyakorlás jogát. 1802-től Rimaszombat az egyesített Gömör-Kishont vármegye székhelye lett. 1805-ben az austerlitzi csatából hazatérőben Kutuzov serege szállt meg itt. 1831-ben a kolerajárvány 231 halálos áldozatot szedett a városban. 1845 májusában itt választották meg Petőfit tiszteletbeli táblabíróvá. 1848-as forradalom idején Rimaszombat a magyar kormánynak 220 katonából álló sereget és 28 nemzeti gárdistát biztosított. 1849. februárjában néhány napig a városban táborozott az osztrák császári hadsereg. 1849 júliusában itt kezdte meg az egyezkedést Görgey az oroszokkal. 1853-ban alapított protestáns főgimnáziumában sok neves személyiség tanult, köztük Mikszáth és Izsó Miklós is. 1874-ben megépült a Feledet Rimaszombaton keresztül Tiszolccal összekötő vasút, majd 1912-ben a Rimaszombat-Poltár vasútvonal is. Konzervgyárát, első jelentősebb ipari üzemét 1913-ban alapították. 1919 januárjában a várost elfoglalták a csehszlovák legionáriusok. Bár a Tanácsköztársaság hadserege kis időre visszafoglalta, július 5-étől tartósan berendezkedett a csehszlovák hatalom. 1928-ban rimaszombati székhellyel hozták létre az 1930-as évek második feléig működő Csehszlovákiai Magyar Társadalmi és Kulturális Egyesületek Szövetséget. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz, ismét Gömör-Kishont vármegye székhelye és határváros lett. 1944 nyarán zsidó lakosságát megsemmisítő táborba hurcolták. A szovjet hadsereg 1944. december 21-én vonult be a városba. Miután visszakerült 1945-ben Csehszlovákiához, magyar lakosságának egy részét kitelepítették. Az 1950-es évektől gyors iparosodás és városiasodás indult meg, számos új lakótelep létesült és új gyárak egész sorát nyitották meg - tejgyár (1948), dohánygyár (1957), cukorgyár (1966), sörgyár (1967), húsfeldolgozó üzem (1977), malom és pékség (1980). Vegy- és gépipari üzemek is létesültek. Ezekben az évtizedekben ugyanakkor a történelmi városrészek nagy része is megsemmisült. A rendszerváltás után cukorgyára megszűnt. 1948-ban Rimatamásfalvát, 1973-ban Baktit, 1974-ben pedig Dúsát, Mezőtelkest, Alsó- és Felsőpokorágyot csatolták Rimaszombathoz, melynek területe így csaknem a háromszorosára, 28,22 km²-ről 77,55 km²-re nőtt. 1976–1990 között Zeherje is Rimaszombathoz tartozott.

Mai jelentősége

A város a szlovákiai református püspökség székhelye, a gömöri magyarság szellemi és kulturális központja. Fontos élelmiszeripari központ (sörgyár, húsüzem, malom), vegy- és gépipara is van, határában több napkollektoros erőmű üzemel. Napjainkban két magyar tanítási nyelvű alapiskolával (Tompa Mihály, illetve Ferenczy István Magyar Tanítási nyelvű Alapiskola), vegyes, szlovák-magyar tanítási nyelvű gimnáziummal, kereskedelmi akadémiával, középfokú gépészeti szakmunkásképző iskolával, valamint Egyesült Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Középiskolával rendelkezik. A Tompa Mihály Református Gimnáziumot 1999-ben alapították újra. Az 1882-ben alapított Gömöri Múzeum a régió legfontosabb múzeuma. A város négyszög alaprajzú főterén található az 1774-90 között klasszicista stílusban épült, Keresztelő Szent Jánosnak szentelt plébániatemplom, a szintén a főtéren álló református templom empire stílusban épült 1784-ben. A város nevezetesebb műemlék épületei még az evangélikus templom (1784-90, copf stílus), a régi vármegyeháza (1798, empire), a városháza (1801, klasszicista) és a Vigadó (1840) és az új vármegyeháza (1902). Szobrot állítottak a városban híres szülötteinek, Tompa Mihálynak (1902, Holló Barnabás alkotása) és Blaha Lujzának (1940). 2004-ben Petőfi Sándor tiszteletére állítottak szobrot. Az 1988-ban lerombolt zsinagóga helyén ma a holokauszt áldozatainak emlékműve (2005, Mag Gyula alkotása) található.

Település eseményei