Idén ismét nyeregbe szálltak a hagyományőrzők és a lovasok, akik a kilencedik Barkósági Lovastúra alkalmából Medvesalja településeit járták végig.
Az idén egy napra időzítve két kötete jelent meg Farkas Ottónak, aki folytatta felvidéki, többnyire tragikus emberi sorsokat bemutató történeteit.
Tajti község és a környező települések vezetése a múlt héten kérte a katonák létszámának növelését az illegális migráció miatt.
Két év kényszerszünet után rendezték meg újból a Területi Gyermek Folklórfesztivált Feleden, amely immár a 27. volt a sorban.
A Medvesalja a Medves-hegy tövében elterülő hat település összefoglaló neve.
Vecseklőnek jelenleg 224, több mint 90%-ban magyar anyanyelvű lakosa van, ebből 35% nyugdíjas.
A zarándoklat egyeseknek feltöltődést jelent, mások a mai napig gyógyító erőt tulajdonítanak a forrás vizének.
A helyi kultúrház kistermében három fős csapatok mérték össze tudásukat a felvidéki magyarságot érintő témákban.
Az Egyházasbást határában lévő Mogyorós-kútnál tavaly kezdték el építeni az ún. feredőt, tájépítész hallgatók, valamint a helybéliek segítségével.
Az egész napos munka végeztével estére sok finomság került az asztalra. Húsleves, töltött káposzta, sült hús, resztelt máj.
Nemcsak a csodás táj bűvölte el a résztvevőket, hanem a gömöri ételek is.
Színes nyári programokkal várja az érdeklődőket a Medvesalja Polgári Társulás.
Gömör jelentős fürdőhagyománnyal rendelkezik, hiszen az elmúlt században még több településen is jelentős fürdőhelyek üzemeltek
Vezetett gyalogtúrák, negyvennyolc óra napkeltétől- napnyugtáig tartó fotózás a Medvesi Fotós Maratonon
A Felföldi Baranta Iskola első nyílt napjára ellátogattak a családok, a barátok, az ICS Barkóság és a Kerecsen Motoros Egyesület.
Önkéntes szemétszedést szervezett a Via Nova ICS medvesalji csapata.