A Felföldi Baranta Iskola tartott nyílt napot Gömörpéterfalán
Szép idő, jó hangulat, jó társaság! Ez jellemezte a Felföldi Baranta Iskola első nyílt napját, ahova családok, barátok, az ICS Barkóság és a Kerecsen Motoros Egyesület is ellátogatott. A nap vendége Pucskó Zsolt Ákos volt, aki a magyar néptáncos botolóból alakította ki a sajátos harci mozgássort. A bográcsozás mellett a jó beszélgetések, valamint a botoló, az íj, és az ostor gyakorlása sem maradtak el.
„Azért hívtuk össze a nyílt napra a barátokat, ismerősöket, családokat, valamint az érdeklődőket, hogy együtt töltsünk egy kellemes és hasznos délutánt. A bográcsozás mellett rövid bemutatók, majd nyílt gyakorlás is a program része volt”- mondta el portálunknak Kopecsni Gábor, a Felföldi Baranta polgári társulás elnöke. Hozzátette: fontos volt az is, hogy akit érdekel a Felföldi Baranta Iskola, az tovább gyarapítsa tudását az edzéseken.
Az érdeklődők a nap folyamán betekintést nyertek a Felföldi Baranta Iskola harcművészetébe, valamint a nyílt nap vendégeként Pucskó Zsolt Ákos bemutatta és népszerűsítette a harci botolót.
„Zsoltot sokan úgy ismerhették meg az emberek, mint „Felvidék választott táltosa.”
A lelki elmélyülése mindemellett testi tapasztalatokra épül. Nem csak könyveket böngészett és előadásokat hallgatott, hanem valós formában, munkával és edzéssel szerzett élő tapasztalást, élményeket. Néptáncosként ismerte meg többek között a botos táncokat, s azokat részeire bontva, elemezve alkotta meg a sajátos magyar harci botolót. A harci botoló két bot összhangjából és tudatos kezeléséből áll”- magyarázta Kopecsni.
A botoló mellett az odalátogatók íjászatot és ostorozást is tanulhattak.
- emelte ki az elnök.
Akárcsak másutt, a Gömör- Nógrádi régióban is az a helyzet, hogy nagy az érdeklődés, és kevés a kitartás. Bár ez nem csak a barantára jellemző, hanem minden más sportra és harcművészetre. A régióban egyébként három csapat működik: Füleken, Almágyban és Gömörpéterfalán. Füleken erősödött a csapat, s az elnök külön örül annak, hogy van olyan tanítvány, aki bár még fiatal, de mégis felelősséget vállal az edzések vezetésében. Ez az egyik példája a kitartásnak! 2016-ban szigorították a Felföldi Baranta Iskola tagságának feltételeit. Ahhoz, hogy valaki tagságot szerezzen, felvételi vizsgát kell tennie. A vizsga és az arra való felkészülés során bizonyíthatja szándékát a tanítvány, s ha sikeres vizsgát tett, újabb lehetőségek előtt áll: fokozat és különpróba vizsgát tehet.
„Ezzel motiválni tudjuk a barantázókat. Igyekszünk azt megértetni mindenkivel, hogy a tanítvány mindig önmagáért tanul, s mindezt közösségben. Így a jelleme is formálható az egyénnek” - hangsúlyozta.
A nyílt nap jó hangulatban, családias környezetben zajlott, telve fiatalokkal és felnőttekkel egyaránt.
„Nem a tömeg volt a lényeg, hanem az, hogy összehozzuk az embereket - s ez sikerült is” - összegezte Kopecsni.
A nyílt nap szervezését a jövőben is folytatni szeretnék. A tervek szerint a Felföldi Baranta Iskola mindig más-más harcművészeti ág csapatát, képviselőjét kívánja vendégül hívni, lehetőséget adva arra, hogy egymást s a közösséget erősítve népszerűsítsék harcművészetüket.
A képre kattintva további felvételeket lehet megtekinteni.