A párt küldöttei a magyar egységpárthoz, a Szövetséghez való csatlakozásról döntöttek.
A Magyar Közösség Pártja szerint sajnálatos, hogy indoklás nélkül váltotta le a kabinet a kisebbségi államtitkárokat.
Pártegyesítésről beszélni már kevés. Olyan kevés, mint árvaházban a szülői értekezlet…Cselekedni kell, de azt is rögtön!
Minden nemzetnek, nemzetközösségnek joga van megemlékezni történelme dicső és szomorú történéseiről, tapasztalatairól egyaránt.
A Magyar Közösség Pártja sajtónyilatkozatban áll ki a gyermekek jogait védő magyarországi törvény mellett.
A rendezvényen a Magyar Közösség Pártja képviselői is részt vettek.
A Szövetség megalakulásának feltételeként szabja az MKP, hogy a közös párt logójában megjelenjenek a magyar nemzeti színek, illetve, hogy a tárgyalási nyelv a magyar legyen.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön az MKP székházában tartott sajtótájékoztatót.
Járványüggyel kapcsolatos sajtótájékoztatót tartottak a Szövetség pártjai.
Küszöbön a régóta várt megegyezés? A három párt elnökét kérdeztük.
Az MKP és Gyimesi György parlamenti képviselő minden lehetséges eszközzel szeretné elérni, hogy az állampolgársági törvény a jövőben ne sújtsa kifejezetten a felvidéki magyarokat.
Az MKP sajtónyilatkozattal reagált a kormány tegnapi döntésére, amellyel elutasították az orosz vakcina beszerzését.
Tiltakozik az MKP helyi szervezete és önkormányzati frakciója.
Nagy kérdés, mi lesz a járványt követő gazdasági visszaesés idején a károk szanálását, a bevételkiesést tekintve a helyi és a megyei önkormányzatokkal.
Mit profitálhat a magyar közösség a keddi kormányfői találkozóból? Az MKP elnökét és általános alelnökét kérdeztük.
Boris Kollár pártján múlik a koalíció jövője? Miért is?
"Senki nem gondolhatja, hogy asszimilálni akarjuk azokat, akik magyarul beszélnek!" - jelentette ki a kormányfő a sajtótájékoztatón.
Van-e őszinte szándék a megegyezésre, megvan-e a bizalom egymás irányában?
A megbeszélés főleg a Dél-Szlovákiát érintő úthálózat-fejlesztésről szólt.
Magyarország külgazdasági és külügyminisztere és Forró Krisztián, az MKP elnöke tartott közös sajtótájékoztatót.
Újabb járási konferenciák.
Koalíciós képviselők és jogászok, köztük Nagy Dávid, az MKP elnökségi tagja, levéllel fordultak az országos tisztifőorvoshoz és az egészségügyi miniszterhez.