Putyin felajánlotta Merkelnek, hogy segít előmozdítani a Minszk és az uniós országok közötti közvetlen tárgyalásokat az ügyben.
Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő kedden arra figyelmeztetett, hogy a lengyel-fehérorosz határon uralkodó helyzet az egész Európai Unió stabilitását veszélyezteti.
A Lengyelország és Szlovákia közötti kétoldalú kapcsolatok, illetve ezek elmélyítése volt a fő témája Andrzej Duda lengyel államfő és Eduard Heger (OĽANO) szlovák miniszterelnök találkozójának
A lengyel határ védelmét nemzeti érdeknek nevezte.
A közös tárgyaláson a szlovák-lengyel kétoldalú együttműködésről, illetve az Európai Unión belüli kölcsönös együttműködésről fognak egyeztetni.
"nagy incidenst akarnak előidézni, lehetőleg lövésekkel, halálos áldozatokkal"
A szombati tiltakozások résztvevői szerint a Pszczynában elhunyt, harmincéves asszony esetében az orvosok éppen az említett alkotmánybírósági döntés miatt nem szakították meg időben a terhességet.
Az európai jog elsőbbsége egyik uniós szerződésnek sem része.
A hónapok óta húzódó lengyelországi menekültválság szimbólumai lehetnének ezek a képsorok.
Morawiecki: a lengyel helyreállítási terv jóvá nem hagyásával az EB sérti az uniós jogot.
A PO-nak októberben átlagosan 28 százalékos támogatottsága volt országosan, míg a kormányzó Jog és Igazságosságé (PiS) 38 százalékos volt.
Mélyreható párbeszédet sürgetett Lengyelországgal az európai uniós országok állam- és kormányfőiből álló Európai Tanács elnöke, Charles Michel a testület kétnapos csúcsértekezletét követően.
Szijjártó Péter arra következtetett, hogy a varsói kormánnyal szembeni támadások oka annak sikeres hazafias politikája.
A tűzoltóság mindenekelőtt letört faágakat távolította el a közutakról, és rögzítette a megrongált háztetőket.
A lengyel alkotmánybíróság illegitim, nem független, és alkalmatlan a lengyel alkotmány értelmezésére - jelentette ki az EP a strasbourgi plenáris ülésén elfogadott állásfoglalásában csütörtökön.
Kaczynski szerint az uniós szervek európai szuperállam létrehozására törekednek.
Azoknak az országoknak a szabadáságáról szól ez a tetemrehívás, ahol konzervatív kormányt választottak az emberek, akik még mindig hisznek Európa reneszánszában, legalábbis kijózanodásában.
Mateusz Morawiecki kijelentette, Lengyelország az Európai Unió része és az is marad, a lengyel kormány és a parlamenti többség pedig Európa-barát.
Ursula von der Leyen a Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök részvételével tartott vitán aggodalmát fejezte ki a lengyel igazságszoltátás helyzete miatt.
A kísérlet a határőrök és a segítségükre korábban kivezényelt katonák "gyors beavatkozásának" köszönhetően meghiúsult.