Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő a lengyel nagykövetek kedden kezdődött négynapos tanácskozásán szólalt fel Varsóban.
A megbeszélés témája elsősorban az volt, hogyan tárgyaljanak azokkal az uniós tagállamokkal, amelyek szkeptikusak Ukrajna tagjelöltsége kérdésében.
Radoslaw Sikorski szerint az atomtöltetek átadásával el lehetne tántorítani Oroszországot attól, hogy taktikai atomfegyvert vessen be a fronton.
Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő nemrég azt mondta, hogy országa több mint kétmillió ukrajnai menekültet fogadott be.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint már több, mint ezer majomhimlős esetet regisztráltak olyan országokban, ahol a vírus nem honos.
Nem kell szóba állni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hiszen Adolf Hitler náci diktátorral sem tárgyaltak a második világháborúban - fejtette ki Andrzej Duda lengyel államfő.
Lengyelországban július 1-jétől feloldják a migránsválság miatt tavaly ősszel bevezetett belépési tilalmat a fehérorosz határtérségbe.
A lengyelek többsége nem engedheti meg magának idén a nyaralást.
Morawiecki lengyel kormányfő szerint a magyaroknak minél gyorsabban le kellene mondaniuk az orosz kőolajról.
"Hogy mi fog történni ezután, azt megjósolni aligha vállalkozik bárki is, mert egyszerűen lehetetlen."
Miniszter: Oroszország Ukrajna elleni háborúja megerősítette a lengyel kormány elszántságát, hogy Lengyelország teljesen függetlenedjen az orosz földgáztól.
Március 16-án Lengyelországban életbe lépett az a jogszabály, amely rendelkezik az Ukrajna elleni orosz agresszió miatt az országba érkező ukrajnai állampolgárok támogatásáról.
Morawiecki úgy fogalmazott, Európának függetlenednie kell az orosz energiahordozóktól, de ebben a nem tengerparti országok számára is megfelelő megoldást kell kidolgozni.
Zuzana Čaputová ezt szerdán javasolta a lengyel államfőnek, akit a pozsonyi elnöki palotában fogadott.
A lengyel külügyminiszter-helyettes kedden védelmébe vette az ország hatóságait azzal az incidenssel összefüggésben, amely során tüntetők vörös festékkel öntötték le Oroszország varsói nagykövetét.
Lengyelország készen áll Szlovákia légterének védelmére a MiG-29-es vadászgépek kivonása után.
A Gazprom egyik illetékes szerint habár a lengyelek bejelentették, hogy nincs szükségük az orosz gázra, valójában most is vásárolják azt.
Nariskin szerint a lengyelek csak olyan területeket szállnának meg Ukrajnában, ahol "esélyük sincs orosz katonákkal találkozni".
A többiek felkutatása nehézkesen haladt, mert a mentőcsapatoknak először ki kellett szivattyúzniuk a szerencsétlenség helyszínét elárasztó vizet.
Négy napon belül ez a második bányaszerencsétlenség volt Lengyelországban.