Jobban kellene élni a meglévő lehetőségekkel
Mit hozott az Európai Unió a gazdaságunknak?
Csalók a közösségi oldalon
A PO-nak októberben átlagosan 28 százalékos támogatottsága volt országosan, míg a kormányzó Jog és Igazságosságé (PiS) 38 százalékos volt.
Mélyreható párbeszédet sürgetett Lengyelországgal az európai uniós országok állam- és kormányfőiből álló Európai Tanács elnöke, Charles Michel a testület kétnapos csúcsértekezletét követően.
Szijjártó Péter arra következtetett, hogy a varsói kormánnyal szembeni támadások oka annak sikeres hazafias politikája.
A tűzoltóság mindenekelőtt letört faágakat távolította el a közutakról, és rögzítette a megrongált háztetőket.
A lengyel alkotmánybíróság illegitim, nem független, és alkalmatlan a lengyel alkotmány értelmezésére - jelentette ki az EP a strasbourgi plenáris ülésén elfogadott állásfoglalásában csütörtökön.
Kaczynski szerint az uniós szervek európai szuperállam létrehozására törekednek.
Azoknak az országoknak a szabadáságáról szól ez a tetemrehívás, ahol konzervatív kormányt választottak az emberek, akik még mindig hisznek Európa reneszánszában, legalábbis kijózanodásában.
Mateusz Morawiecki kijelentette, Lengyelország az Európai Unió része és az is marad, a lengyel kormány és a parlamenti többség pedig Európa-barát.
Ursula von der Leyen a Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök részvételével tartott vitán aggodalmát fejezte ki a lengyel igazságszoltátás helyzete miatt.
A kísérlet a határőrök és a segítségükre korábban kivezényelt katonák "gyors beavatkozásának" köszönhetően meghiúsult.
Káros mítosznak és álhírnek nevezte a vasárnap éjjel közzétett Facebook-bejegyzésében Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő az EU-ból való kilépés lehetőségét.
Országszerte több ezer ember tüntetett Lengyelország városaiban az európai uniós tagság támogatása mellett.
Az uniós jog elsőbbséget élvez a nemzeti joggal szemben, beleértve az alkotmányos rendelkezéseket is - mondta az EB elnöke.
A lengyelek szerint az uniós tagságból nem következik az, hogy az Európai Unió Bíróságának döntései kötelező érvényűek a tagállamokra nézve. Az EU mást gondol!
Két V4-es tagállam, Csehország és Lengyelország akasztott tengelyt egy, a cseh–lengyel–német hármashatár közelében fekvő lignitbánya, a Turow ügyében.
a lengyel egészségügyi tárca szóvivője szerint a társadalom ilyen szintű immunitása mellett a kórházak megterheltsége alacsonyabb lehet a negyedik járványhullám idején.
A lengyel kormánypárt elnöke a Polexit fogalmát ellenzéki propagandisztikus találmánynak nevezte.
Lengyelország nem hosszabbítja meg a Gazprom orosz gázipari céggel kötött, jövő év végén lejáró gázbeszerzési szerződést, gázellátását nem oroszországi forrásokból kívánja fedezni.
Stefan Wyszynski lengyel bíboros után remélhetőleg Mindszenty József hercegprímást is előbb-utóbb boldoggá avatják.
Az utolsó lengyelországi hivatalos látogatásán lévő Merkel sajtótájékoztatóján elfogadhatatlannak nevezte a menekültek felhasználását arra, hogy nyomást gyakoroljanak Lengyelországra és más uniós tagállamokra.
Varsóban több tízezer lengyel egészségügyi dolgozó követel magasabb fizetést és jobb munkahelyi feltételeket a koronavírusjárvány miatt.
Az Európai Bizottság pénzbüntetés kiszabását kéri Lengyelországra az Európai Bíróságtól, mindaddig, amíg a varsói vezetés nem függeszti fel a legfelsőbb bíróság fegyelmi kamarájának működését.
A helyieken kívül más nem tartózkodhat a térségben, a médiát kitiltják a zónából.
Lengyelország és az EU is azzal vádolja Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnököt, hogy szándékosan engedi át a migránsokat az EU irányába, válaszul a rezsimje elleni nyugati büntetőintézkedésekre.