Jobban kellene élni a meglévő lehetőségekkel
Mit hozott az Európai Unió a gazdaságunknak?
Csalók a közösségi oldalon
A többiek felkutatása nehézkesen haladt, mert a mentőcsapatoknak először ki kellett szivattyúzniuk a szerencsétlenség helyszínét elárasztó vizet.
Négy napon belül ez a második bányaszerencsétlenség volt Lengyelországban.
Holtan találtak két embert, a mentők továbbra is kutatnak nyolc, a föld alatt rekedt személy után.
A lengyeleknek az orosz fenyegetettség nem egyszer a saját Trianonjuk megélését jelentette.
A lengyel államfő szerdán Gitanas Nauseda litván, Egils Levits lett és Alar Karis észt elnökkel együtt az ukrán fővárosban Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel találkozott.
A négy államfő a reggeli órákban már Ukrajnában volt.
Az Európai Unió jelenlegi költségvetési keretét Lengyelország nagymértékben felhasználta, így ezen belül nem rendelkezik olyan tartalékkal, amelyet át lehetne irányítani a menekültek befogadására.
Mindenki, aki elolvassa az értekezletek jegyzékét, tudja, hogy Németország a fő késleltetője a nagyon határozott szankcióknak.
Nem lesz kötelező tesztelés az országba való belépés előtt vagy után és megszűnik a karanténkötelezettség is.
Joe Biden amerikai elnök varsói beszédében kijelenti, hogy a „szabad világ” ellenzi az orosz ukrajnai inváziót.
Biden aláhúzta: a demokrácia a konszenzust igényli, most pedig elérkezett "a próba órája".
De minden jó, ha a vége jó.
"Ez az egymillió emberi tragédia, egymillió otthonából a háború miatt száműzött ember"
A Rzeczpospolitának a két jobboldallal – a magyarral és a lengyellel – van baja.
Blinken: Washington 2,75 milliárd dollárral támogatná az ukrajnai és a lengyelországi humanitárius segítségnyújtást.
Blinken: A szövetségesek „ugyanazon a hullámhosszon beszélnek”, hiszen a biztonság „ma abszolút prioritást jelent”.
A lengyel szövetség kedden még ahhoz kérte az európai szövetség hozzájárulását, hogy semleges pályán léphessen pályára az oroszok ellen.
Szemtanúk szerint az egyik legforgalmasabb határátkelő, Medyka környékén személygépkocsik ezrei parkolnak.
A lengyel parlament február 9-én megszavazta az oktatási törvény módosítását, amely növeli a megyei tanfelügyelők hatáskörét.
Közlekedési és áramszolgáltatási fennakadásokat okozott Németországban és Lengyelországban a szélvihar.
Lengyelország azért fordult az EU Bíróságához, mert úgy ítélte meg, hogy a jogállamisági feltételrendszer túlmutat az alapszerződésekben rögzített jogi alapokon - mondta a szóvivő.
Varsó az ukrajnai helyzet kapcsán a lehetséges konfliktus miatt esetleg érkező, Lengyelországban biztonságos menedéket kereső menekülthullámra készül.
Az élelmiszer és üzemanyagárak nagymértékű emelkedése miatt az utóbbi időben jelentős bevásárlóturizmus indult meg észak felé.
Az oktatási miniszter szerint a jogszabály megerősíti a szülők jogát, hogy saját világnézetük szerint neveljék gyermekeiket, politikamentessé teszi az iskolát, és megvédi a gyerekeket az "erkölcsi züllesztéstől".