A liberális mainstream azért sem alhat nyugodtan, mert Lengyelországban bizonyos kérdésekben úgy tűnik, konszenzus van.
Donald Tuskot bízták meg az ellenzéki tömörülés vezetői „a kormányalakítás nehéz feladatával”.
A következő hetekben várhatóan komoly tárgyalássorozat kezdődik.
A kormányzó Jog és Igazságosság pártja hiába szerezte meg a legtöbb szavazatot a lengyelországi választáson.
A kormánypárt a voksok 35,61 százalékát kapta, a fő ellenzéki tömörülés 30,51 százalékot ért el a végeredmény szerint.
A részvételi arány a választásokon rekordmagas, 72,9 százalékos volt.
A szavazásra jogosultak 57,54 százaléka járult az urnákhoz vasárnap 17 óráig Lengyelországban, ez közel 12 százalékkal több, mint az előző parlamenti választásokon eddig az időpontig.
Megkezdődtek vasárnap reggel a lengyelországi parlamenti választások, melyekben a parlament alsóházának, a szejmnek 460 képviselőjét, valamint a felsőház, a szenátus 100 tagját választják meg.
Az év elejétől a lengyel határőrség közel 1700 migránst tartóztatott fel a balkáni migrációs útvonal egyik ágát képező szlovák határszakaszon.
A miniszterelnök a vétó indokaként elsősorban a biztonsággal kapcsolatos aggályokat emelte ki Franciaországot, Hollandiát említve példaként, ahol világossá vált, hogy az illegális bevándorlók az okai a biztonság hiányának az utcákon.
A lengyel külügyminiszter bírálta az egyes uniós tagállamokban, köztük Németországban érvényes menedékjogi rendszert, amely a migránsok újabb hullámait vonzza.
Migrációs nyomás.
Meddig tart ki az olcsó üzemanyag?
Lengyelország a cseh határszakaszon is intenzívebbé tette a közúti ellenőrzést, miután hasonló intézkedéseket vezetett be a lengyel-szlovák határok közelében.
Az Egyesült Államok és Lengyelország a lengyel hadsereg korszerűsítésére fordítandó kétmilliárd dolláros közvetlen hitelről állapodott meg.
Lengyelország bevezeti a járművek ellenőrzését a Szlovákiával közös határátkelőhelyeken.
A fegyverekre Lengyelországnak is szüksége van.
Az Adásidő vendége ezúttal Gizińska (Molnár) Csilla volt.
Lengyelország nemrégiben figyelmeztetett a Fehéroroszország felől érkező provokációk veszélyére és a Wagner orosz zsoldoscsoport jelentette lehetséges veszélyre, miután a biztonsági magáncég Fehéroroszországba települt.
A bombát csütörtökön találták meg egy lakótelep építkezése közben, a helyszínen a második világháború idején repülőgépgyár és repülőtér működött.