2021. november 10., 08:10

Heger elutasítja, hogy politikai célokra használják fel a migránsokat

A Lengyelország és Szlovákia közötti kétoldalú kapcsolatok, illetve ezek elmélyítése volt a fő témája Andrzej Duda lengyel államfő és Eduard Heger (OĽANO) szlovák miniszterelnök találkozójának. Duda kedden hivatalos látogatásra érkezett Szlovákiába.

eduard heger
Fotó: TASR/AP

A két vezető politikus kijelentette: Lengyelország és Szlovákia egyaránt elkötelezett a 2050 utáni klímasemlegesség mellett. A szlovák kormányfő méltányolta Lengyelország döntését, miszerint legkésőbb 2040-ig felhagy a szén alkalmazásával. Hozzátette: a visegrádi négyek készek együttműködni a szénipari régiók átalakítása terén. Példaként a Felső-Nyitra mentét említette.

A lengyel-fehérorosz határon kialakult helyzetre utalva Heger Szlovákia támogatásáról biztosította a Lengyel Köztársaságot, hangsúlyozva: elutasítja, hogy politikai célokra használjanak fel migránsokat. Heger a témáról beszélt Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökkel is.

Duda kedden Zuzana Čaputová szlovák elnök asszonnyal is találkozott.
 

Megosztás
Címkék