Fehér foltok még ma is akadnak jócskán a történelmünkben, amelyek eltüntetése minden bizonnyal nagy kihívást jelent a történészek számára.
Ukrajna az emberi méltóság, a véleményszabadság és az állam és egyház szétválasztásának európai értékeit védelmezi - állítja a lengyel elnök.
Egy ismeretlen légi eszköz, feltehetőleg egy megfigyelő léggömb repült be a lengyel légtérbe Fehéroroszországból.
A válaszadók 44 százaléka úgy ítélte meg: Lengyelország tagsága az EU-ban nem korlátozza túlságosan az állam szuverenitását.
Egy 16 éves lány a késelés következtében a helyszínen életét vesztette. Az elkövető összesen 10 fiatalt támadott meg, közülük öten kórházba kerültek.
Nem mondanak le róla.
Fennáll a gyanú, hogy délről orosz gabonát is szállítottak Európába, az pedig az ukránnál is olcsóbb.
Varsó azt fogja javasolni az Európai Bizottságnak (EB), hogy a gabonafélék behozatali tilalmán kívül vizsgálja meg azt is, hogy milyen kockázatai vannak további ukrán mezőgazdasági termékek importjának.
Lengyelország és Észtország túl közel van Oroszországhoz ahhoz, hogy semleges maradjon, ezért azon dolgoznak, hogy Ukrajna kapjon fokozott biztonsági garanciákat, és a NATO-bővítés folytatódjék tovább.
Az ukrán élelmiszerek importjára vonatkozó tilalom továbbra is hatályban marad.
Terrorelhárítási gyakorlat kezdődött Lengyelországban az FBI részvételével.
Lech Kaczynski lengyel elnök, valamint a fedélzeten lévő többi 95 ember elleni merénylet címén kezdeményez eljárást a 2010-es szmolenszki légikatasztrófa ügyében az illetékes minisztériumi vizsgálóbizottság.
A lengyel kormány felhatalmazta a mezőgazdasági és fejlesztési minisztereket, hogy ideiglenes tilalmat vezessenek be több ukrán élelmiszerre.
Lengyelország további biztonsági garanciákat próbál elérni a NATO-ban Ukrajna érdekében - közölte Andrzej Duda lengyel államfő.
A menekültek 45 százaléka rokonaival tölti az ünnepeket, 11 százalékuk pedig lengyel ismerőseivel ünnepel.
A MiG-29-esek átadását Andrzej Duda lengyel elnök jelentette be március közepén, Petr Pavel új cseh elnök varsói látogatásakor.
Tömegek vettek részt vasárnap Lengyelország-szerte a Szent II. János Pál halála 18. évfordulóján rendezett emlékmeneteken.
Galícia szépe a közép-európaiság olyan arca, amely a történelmi sebhelyek mellett megmutatja mindazt, ami miatt jó itt élni: az emberi léptékek, az érzékenység, művészi mélység és az otthonosság.
Varsó csatlakozni fog az Ukrajna védelmi kapacitásainak növelését célzó közös lőszerbeszerzésről szóló európai uniós megállapodáshoz - jelentette be kedden Piotr Müller lengyel kormányszóvivő.
A visegrádi országcsoporton (V4) belüli együttműködés megújulására fejezte ki reményét Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő pénteken Varsóban, Petr Pavel cseh elnökkel tartott találkozójának elején nyilatkozva.
A lengyel álláspont szerint a filmnek ugyanolyan következményei lehetnek, mint a lengyel társadalom megosztására és feszültség keltésére irányuló hibrid háborúnak.
A Lengyelországban kijelölt tömeges szálláshelyeken elhelyezett ukrajnai menekülteknek szerdától hozzá kell járulniuk tartózkodásuk költségeihez.
A január végi megállapodás értelmében Lengyelország 14 Leopard 2 A4-est, Németország 14 Leopard 2 A6-ost szállít Ukrajnának.
A magyar köztársasági elnökkel megvitatandó fő témának Morawiecki az ukrajnai háborút nevezte.