Az emberek 80%-a válaszolta, hogy a jövőben is biztosan vissza fogja váltani a palackokat, ugyanakkor 95%-uk már most is visszaváltja a palackokat Szlovákiában.
Újra napirendre kerültek a bősi vízerőmű körüli lezáratlan kérdések.
Lemondott Adina Valean közlekedésért felelős uniós biztos, valamint Virginijus Sinkevicius környezetvédelmi és halászati biztos.
Nagykapos főutcájában lévő bevásárlóközpont tetején egy igazi kuriózumnak számító zöldtetőt hoztak létre.
Új technológiai eljárásokat terveznek a bányamentők a szennyezés megállítása érdekében.
Nagyszombat Megye Önkormányzata tegnap díjazta a 13. alkalommal meghirdetett Év ökológiai cselekedete című verseny nyerteseit.
A tervek szerint a folyó mindkét oldalán, 175 kilométeres szakaszon 45 felvidéki és anyaországi település tisztítja meg az Ipolyt.
A projekt két tíznapos ifjúsági csereprogramot foglal magába.
A kormány azt javasolta, hogy a törvényt gyorsított eljárásban fogadja el a parlament.
A projekt fő célja a vizes ökoszisztémák éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodási képességének helyreállítása.
Március 22-ét a Víz Világnapját ünnepeljük.
Öt év alatt több mint 14 000 ember vett részt ezeken a rendezvényeken, és a tevékenység évről évre egyre népszerűbb.
Helyreállították a vajkai Duna-ág alsó folyását
A környezetvédelmi civil szervezeteknek kétségei vannak a környezetvédelmi tárcán belüli változásokkal és más minisztériumok eljárásaival kapcsolatban.
A túzok szlovákiai előfordulása ma gyakorlatilag a szlovák-magyar-osztrák hármashatár környékére korlátozódik.
Nehéz lesz a 27 európai uniós tagállamnak 2030-ig teljesíteni az Európai Unió környezetvédelmi célkitűzéseit, különösen az energiafogyasztás és a biogazdálkodás tekintetében.
Egy egész éjjel kivilágított modern épületnek repültek neki a madarak.
A stressz és a szorongás fogalma ebben a témakörben is borítékolható volt, hiszen napi szinten érkeznek újabb és újabb hírek az éghajlatváltozás negatív következményeiről.
A baloldali elnök januárban azzal az ígérettel vette át az elnöki tisztséget, hogy 2030-ra véget vet elődje, a Jair Bolsonaro alatt felerősödött környezetpusztításnak
Az elherdált idő nyomában.