Kína kipróbálta a legerősebb nem nukleáris bombáját, amelyet a helyi sajtó a "minden bombák anyja" kínai verziójának nevezett.
Európai terjeszkedésre készül a legnagyobb kínai online kereskedelmi portál, az Alibaba
Leszállt a Hold Földről nem látható túloldalán a Csang'o-4 kínai űrszonda, elsőként a világűr kutatásának történetében - jelentette be csütörtökön a kínai űrkutatási hivatal.
A konszern tavaly 153 millió okostelefont adott el.
Az amerikai importvámok komoly problémát okoznak a kínai gazdaságnak.
A kanadai állampolgárok őrizetbe vétele a kínai „adok-kapok” megtorló politika része
Egy szó, mint száz, az oroszok nekiálltak ezerrel sugározni a légkört.
Nagy szerencséje volt a munkásnak.
Kína július elsején jelentette be belpiacának megnyitását célzó programjának keretében.
A kémek és hackerek által leginkább kultivált szektor nem meglepő módon az IT.
A novemberi külkereskedelmi adatok újabb jelzést küldtek arról, hogy a világ második legnagyobb gazdaságának növekedési üteme tovább lassult. A
A nyugati irányultságú véleményvezérek kritizálják Közép-Európa közeledését Kínához, figyelmen kívül hagyva, hogy a kétségtelenül fennálló veszélyek mellett a lépéselőny, ebben az esetben komoly fejlődési lehetőségeket hozhat.
A kínai kormányzatnak "realisztikusabb" szemléletmódot kellene alkalmaznia Tibettel szemben - jelentette ki a dalai láma kedden Tokióban, a japán parlament többpárti rendezvényén.
Korábban ugyan azt nyilatkozták, hogy sikerült kontrollálni a járvány terjedését, azonban mostanra nagyon súlyossá vált a helyzet.
Az amerikai mozi hanyatlik. Ez nem csupán a nézők véleménye, hanem a tények is mindinkább alátámasztják. Azon pedig aligha lepődünk meg, hogy a vezető szerepet a filmiparban is a kínaiak vehetik át. A világ legnépesebb országa ebben az iparágban is hasít, és egyre nagyobb szeletet szakít ki magának a képzeletbeli tortából.
Szarvas Andrea november 9-én indul útnak, hogy Magyarországot képviselje a Miss World világdöntőn.
A minden korábbinál jobb magyar-kínai kapcsolatok kedvező hatásai az oktatási, tudományos, kutatás-fejlesztési kooperációk terén is megmutatkoznak
Közép-Európa gazdasági növekedése kétszer nagyobb az európai átlagnál, amire Kína is felfigyelt - mondta Orbán Viktor kormányfő hétfőn Sanghajban, az első Kínai Nemzetközi Import Expón (CIIE).
Borzalmas látvány volt.
Menet közben civakodtak.