Peter Pellegrini szlovák kormányfő (Smer-SD) csütörtökön Dubrovnikba utazott, hogy részt vegyen a 16+1 formáció, azaz a közép- és kelet-európai országok, valamint Kína találkozóján.
A teherautó átvizsgálása során több mint 130 kilogramm metamfetamin, és további 12,5 kilogramm heroin került elő.
A legkorábbi rozsdamentesítő technológiának tartott krómbevonat a terrakotta hadsereg bronzfegyverein inkább dekorációs célokat szolgált.
A tűz megfékezésére több mint 600 embert vezényeltek a helyszínre, és 27 tűzoltó, valamint 3 civil vesztette életét a lángok miatt.
A fő kockázati tényezőt a vegyi anyagok jelentették, ezek a sérülések okainak 25 százalékát tették ki.
Tavaly óta csökkent a kínai tulajdonú vállalatok száma Szlovákiában, és hasonlóan csökkenő tendenciát észleltek először a beruházott kínai tőke nagyságában is.
Kínában gyakoriak a robbanások és a balesetek a vegyi üzemekben.
A KKP fegyelmi bizottsága úgy fogalmazott: az ügyben folytatott vizsgálat azt igazolta, hogy Meng súlyos jogsértéseket követett el, továbbá nem tartotta magát a párt alapelveihez és központi bizottságának határozataihoz.
Sok milliárd eurót kitevő üzletkötések.
Sokan válságos állapotban fekszenek a kórházban.
Még nem tudni, hogy szándékos volt-e a gázolás.
Felrobbant egy vegyi üzem Kínában.
A keresőrendszerbe eddig mintegy húszezer illemhely koordinátáit táplálták be.
Kínai offenzíva Nyugat-Európában.
Eddig hét áldozatot találtak.
Kína vétózott az ENSZ Biztonsági Tanácsában.
A kínai GDP tavaly 6,6 százalékkal, az utóbbi 28 év leggyengébb ütemében növekedett.
A balesetről egyelőre kevés konkrétum
Washington szerint a lépés csak növelheti Kína globális befolyását.
Hatvan éve, 1959. március 10-én tört ki felkelés Tibetben a kínai megszállás ellen, amelynek bukása után a dalai láma őszentsége menekülésre kényszerült.