Kína 2020-ra évi 200 millió tonna fölé tervezi emelni olajtermelését.
Az amerikai kereskedelmi minisztérium május közepén tette fel a Huaweit és 68 leányvállalatát arra a feketelistára, amelyen az Egyesült Államok nemzetbiztonságára vagy külpolitikai érdekeire potenciális veszélyt jelentő cégek szerepelnek.
A jégtörő különlegessége, hogy a hajóorrban és -farban is vannak hajócsavarok, melyeknek köszönhetően a Xuelong 2 az első olyan hajó a világon, amely előre- és hátramenetben is képes jeget törni.
Tornádó pusztításában haltak meg hatan és csaknem kétszázan megsérültek szerdán a Kína északkeleti részén fekvő Liaoning tartomány Kajjüan városában.
Az elnökasszony kerülje el Washingtont - üzeni a népi Kína.
A banknak szerepe lehet az Egy Övezet Egy Út együttműködés támogatásában.
A környéken élők megsegítésére a hatóságok 5 ezer sátrat, 10 ezer összecsukható ágyat és 20 ezer takarót küldtek a helyszínre.
A diáktüntetés elfojtásáról Kínában nem emlékeztek meg, mert ez mindmáig tabunak számít.
Kína mindent megtesz, hogy békés úton egyesülhessen újra Tajvannal, de nem zárja ki a katonai erő bevetését sem.
Olcsón árulta az infókat, de keményen megbüntették érte.
Az épület éppen átépítés alatt állt, egy kereskedelmi komplexumot adtak volna át a hónap végén, vendéglőkkel, üzletekkel, irodákkal.
Donald Trump amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök várhatóan június végén, a G20-as csoport Japánban tartandó csúcstalálkozóján találkozik egymással.
Reményei szerint májusra sikerül tető alá hozni a kereskedelmi megállapodást.
A világ fejlettebb országainak oda kell vinniük a segítséget, ahol szükség van rá, ahelyett, hogy a problémákat saját országaikba hoznák.
Hszi Csin-ping kínai államfő is fogadta Orbán Viktort Pekingben - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke csütörtökön.
A kalandos sorsú Hudec László (1893–1958) egy hatgyermekes mérnökcsalád első gyermekeként született Besztercebányán (ma Szlovákia is büszke rá).
A múlt héten zajlott az a csúcstalálkozó, amelyet Európa nyugati része kritikusan szemlél, azzal érvelve, hogy megosztja Európát.
A magyar kormányfőt Hszi Csin-ping kínai elnök is fogadja.
A vártnál nagyobb növekedés az ipari termelés emelkedésének és a fogyasztói kereslet erősödésének volt köszönhető.
Az elektromos és hibrid autók értékesítése ugyanakkor 117,8 százalékkal nőtt.