2019. február 10., 08:44

Törökország elítélte az ujgurokkal szembeni kínai politikát

Az Északnyugat-Kínában élő muszlim vallású, türk nyelvet beszélő ujgurokkal kapcsolatos pekingi politikát régóta rendszeresen bírálják nem kormányzati szervezetek, de nagyobb muszlim ország mindeddig nem emelt szót az ügy miatt.

ujgur_1.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
A kínai hatóságoknak a türk ujgurokkal szembeni következetes asszimiláló politikája szégyen az emberiségre

- jelentette ki Hami Aksoy, a török külügyminisztérium szóvivője.

Emberi jogi szervezetek jelentései szerint az utóbbi években szigorú rendőri megfigyelés alá vonták az ujgurok lakta területeket, és

a kisebbség nagyjából egymillió tagját tartják fogva átnevelő táborokban

Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen.

Ezeket a vádakat a pekingi kormány visszautasítja, és azt állítja, az iszlám radikalizmus elleni "képzőközpontokról" van szó. A hatóságok szerint a szélsőségesség elleni küzdelem jegyében van szükség a szigorú biztonsági intézkedésekre, amelyek nem irányulnak célzottan egyetlen etnikai csoport ellen sem.

A török külügyi szóvivő arról is beszélt, hogy súlyos nyomás nehezedik azokra az ujgurokra is, akik nincsenek átnevelő táborokban. Hami Aksoy arra kérte a nemzetközi közösséget és az ENSZ főtitkárát, "vessen véget annak a tragédiának, amely Hszincsiangban zajlik".

Kína érzékenysége már közmondásos, ha Tibetről, vagy az ujgur területekről van szó. Mindeddig a nagyobb muszlim országok nem nyilvánítottak véleményt az ujgurok ügyével kapcsolatban, mert törekedtek a fontos kereskedelmi partnernek számító Kínával ápolt jó viszony fenntartására .

ujgur_1.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.