Gyilkossággal gyanúsítanak egy 25 éves férfit.
Reggel elment iskolába, de haza soha nem ért.
Jarosla K.-t korábban azzal vádolták, hogy ő rabolta ki és gyilkolta meg Ernest Valkót, a közismert ügyvédet.
Húsz év után sem nyugodhatnak meg a közvetlen hozzátartozók.
Végzetes volt az áldozat számára a kerítés, amelyre ráesett, mert az felnyársalta.
Az utóbbi néhány évben több iskolai ámokfutás is történt Kínában.
A meggyilkolt nő 80 év körüli nevelőanyja talált rá nevelt lánya és ötéves unokája megkötözött holttestére.
Svédországban néhány nap eltelte alatt két nő esett áldozatául lövöldözésnek. Mindkét esetben valószínűleg véletlenül lettek a gyilkosság áldozatai.
Lelőtte egykori osztálytársát egy thai férfi az osztálytalálkozón.
Letartóztatta a hétfői nyíregyházi kettős emberölés gyanúsítottját a Nyíregyházi Járásbíróság - közölte a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője szerdán az MTI-vel.
S. Levente féltékenységből gyilkolt, még harci kutyájukat is leszúrta a tragédia előtt.
A rendőrség félvállról vette a lakossági bejelentést. A BRFK vizsgálatot rendelt el.
Agyonszúrtak egy római katolikus papot Mexikóban, a Texasszal határos Matamoros városában.
Az egyik áldozat egy négyéves kisgyermek – az édesapa lehet az elkövető.
Az unoka félt, hogy kiderül, mivel keresi meg a kenyérrevalót.
A férfi tette elkövetése után öngyilkos lett.
Halálos szendvics.
Az eset részleteit most vizsgálják.
Egy családi házban egy 55 éves férfi holttestére bukkantak Bélán. A rendőrség szerint gyilkosság történt.
Elképzelhetetlen fájdalmat él át a meggyilkolt fiatal gazdálkodó családja. A fiatalembert (†35) kegyetlen brutalitással gyilkolta meg 65 éves szomszédja. A fiatal farmer édesanyja saját születésnapjának ünneplése helyett szeretett gyermekét temethette.