Sárai Zoltán húsz éve lezáratlan ügye
1999. szeptember 8-án az otthonában benzinnel locsolta le, majd gyújtotta fel egy ismeretlen elkövető a hazaérkező Sárai Zoltán mérnököt. Sárai akkoriban a barti mezőgazdasági szövetkezet elnöke volt, emellett az MKP oszlopos tagja, akivel a pártnak nagy tervei voltak. Súlyos sérüléseibe másnap belehalt.
Családja ilyen hosszú idő elteltével is a miértekre keresi a választ. 2017 decemberében ugyan kaptak egy 13 oldalas határozatot a nyitrai nyomozó hatóságtól, amelyben az állt, hogy a brutális bűntettet egy 2004-ben, börtönben elhunyt személy követhette el, és ha három napon belül nem fellebbeznek, az ügyet lezártnak tekintik. Zoltán szülei fellebbeztek, kifogásaiknak helyt adtak, s még egy évig „nyomoztak”. Most arra hivatkozva függesztették fel az eset kivizsgálását, hogy nem tudnak tovább lépni.
Bernadettel, Zoltán hugával, férjével, Tamással, valamint az elhunyt édesanyjával, Rozáliával beszélgetünk. A Franciaországban élő háromgyermekes család itthon nyaral a nagyszülőknél.
A felderítetlen bűntény rátelepedett a család életére, mondják, hiszen nem múlik el nap, de talán óra sem, hogy ne gondolnának Zolira. Annál elviselhetetlenebb az egész, hogy a nyomozásban még mindig nincs eredmény, s bár a kezdetektől fogva újra és újra ugyanazokra a személyekre terelődik a gyanú, a rendőrség nem volt képes kinyomozni a szörnyű bűntettet.
Számtalan felügyelő nyomozott az ügyben, mondja Bernadett. Voltak, akik az eset felgöngyölítését a szívügyüknek tartották, de akadályokat gördítettek eléjük. Ha valakit ki akartak hallgatni, nem kaptak rá engedélyt, előfordult, hogy egy-egy kivizsgálást jogszabály akadályozott, és idővel el is vették tőlük az ügyet. Sok mindent csak a család unszolására végeztek el, mintha a hozzátartozók feladata lenne a műszaki és pszichológiai eszközök vagy stratégiák tárházából válogatva megtalálni a legmegfelelőbbet. Két és fél éve új nyomozók vették át az ügyet. Magukat nagyon profinak tartották, biztosak voltak benne, hogy a gyilkosság végére járnak.
2017 karácsonya előtt kapták kézhez az említett, 13 oldalas határozatot a bűneset és a 19 évnyi nyomozás leírásával. Ebben az szerepelt, hogy Zolit egy olyan személy gyilkolhatta meg, aki még 2004-ben a börtönben elhalálozott, mondja Tamás.
– A határozatot sok pontban cáfolni tudtuk. Az volt az érzésünk, hogy mivel közelgett a huszadik évforduló, mindenáron le akarták zárni az ügyet. Rákenték egy rég meghalt személyre, aki bár alvilági múlttal rendelkezik, a gyilkossághoz bizonyítottan nem köthető, s aki a nyomozók bevallása szerint sem ismerte Zolit, vele soha nem találkozott. Már az a tény, hogy karácsony előtt pár nappal küldték ki a határozatot, és három munkanap állt a rendelkezésünkre fellebbezni, arra utalt, hogy szőnyeg alá akarják söpörni az ügyet. Sikerült beadnunk a fellebbezést, ahol 30 pontban cáfoltuk a leírtak egyes részeit.
A határozatban többek közt az áll, hogy J. K., aki a Sýkora-klánnak is dolgozott, tettestársaival egyszer több napon keresztül fogva tartotta és kínozta az elnököt, hogy kikényszerítse a barti szövetkezet vagyonának átíratását adósságlevél formájában. Nem jártak sikerrel.
Az erre utaló vallomást a nyomozók készpénznek vették, és nem jártak utána, igaz-e, hogy Zoli több napra eltűnt? Ezt sem a családja, sem a munkatársai nem észlelték, mint ahogy a kínzás maradandó nyomait sem. Az elkövetőként megjelölt személyt és más, hozzá köthető tanúkat már korábban is kihallgatták. Felmerül a kérdés, miért csak akkor vádolták meg a gyilkossággal, amikor már nem volt az élők sorában?
A bűntény leírása azt is tartalmazza, hogy ennek a gyilkosságnak egy Bényben élő „vállalkozó” kimondottan örült, és meg is jutalmazta J. K.-t. Akkor hogyan lehet még szabadlábon? Miért nem vonták felelősségre? Írják, az egész garázs lángokban állt, mert nem is ölni akart a gyilkos, csak ráijeszteni az elnökre. Ennek is az ellenkezője igaz: ahogy a helyszínelők is megállapították, nem volt szétlocsolt benzin a garázsban, csak Zoli égett, mert őt öntötték le.
Ez csak néhány kiragadott részlet, amit megcáfoltak, de még számtalan ilyen leírás van a határozatban, hogy valakinek a valakije ezt és azt vallotta, majd visszavonta, majd kicsit másképp mesélte. Nem beszélve arról, hogy a két „kulcsfontosságú” tanú egyike megbukott a hazugságvizsgálón, a másik pedig hirtelen rosszullétre hivatkozva alá sem vetette magát a vizsgálatnak.
A hatóság kusza eszmefuttatása elkendőzni látszott a más irányba mutató tényeket, mondja az édesanya. A nyomozás másik szála az özvegyre és annak barátjára fókuszált, akihez még férje életében házasságon kívüli kapcsolat fűzte, és azóta is együtt élnek.
– Mivel Zoli halála után hét hónappal gyereket szült, megkérdőjeleztük az apaságot. A rendőrség is úgy vélte, ez erős indíték lehetett a tett elkövetésére. Hat évünkbe telt bírósági úton, genetikai teszttel bizonyítani, hogy valóban nem ő az apa, mert ennek elvégzését az anya mindig megtagadta. Miért nem lett következménye annak, hogy évekig hazudott az apaságot illetően, és jogtalanul vette fel az árvasági juttatást? Miért nem követte lépés a hangvizsgát, ami bizonyította, hogy hallania kellett férje üvöltését, amit ő mindig tagadott?
Zoli életbiztosításából nagy pénzösszegben részesült, családunkat komoly anyagi követelésekkel perelte, még a Zoli által alapított szakközépiskola vagyonából történt 80 ezer eurós hiányért is elítélték jogerősen. Sok gyanús körülmény.
Bernadett és Tamás határozottan állítják, minden olyan nyomozati eredményt el tudnak fogadni, amely bizonyított tényeken alapszik. De a 13 oldalon csak pletykaszintű megállapításokat kaptak, bármiféle bizonyítás vagy összefüggés nélkül. Maga a nyomozótiszt is elismerte, hogy ha az állítólagos elkövető még élne, mindezt nem lehetett volna leírni. Az, hogy a gyilkosra a határozat nem kijelentő, de feltételes módban hivatkozik, arra utal, hogy a kilétében maguk a nyomozók sem biztosak. Eddig arra sem sikerült magyarázatot találni, hogyan tudott az elkövető észrevétlenül bemenni a házba úgy, hogy a nyomozókutya sem találta a tettes menekülésének útvonalát az udvarból kifelé?
– Vádoljuk magunkat – mondja Bernadett. – Talán nem tettünk meg mindent. Gondolkodunk, írunk az új köztársasági elnöknek, vagy elmegyünk Strasbourgig. Ezen a napon nemcsak a testvéremet ölték meg, hanem az anyánkat is. Elvitték a mosolyt az arcunkról, a fényt az életünkből. S bár a szlovák igazságszolgáltatás 20 éve nem büntette meg a gyilkosokat, reméljük, az ő lelkük az idők végezetéig nem lel nyugalomra. Egyre halványabban, de még él bennünk a remény, látva például a Kuciak-ügyben nap mint nap előkerülő tényeket, amelyekre senki sem gondolt. Ez bizalommal tölt el, hátha a mi ügyünkben is eljön az a pillanat, ami lehetővé teszi az eset végleges felderítését és a gyilkosok jogos megbüntetését.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2019/37. számában.