A tulajdonos kárát több mint 2000 euróra becsülik.
Szolgálati titok megsértésének gyanújával nyomozást indított a berlini tartományi bűnügyi hivatal csütörtökön az ukrán államfő tervezett látogatásával kapcsolatban a sajtóban megjelent adatok miatt.
Maroš Žilinka legfőbb ügyész utasítására nyomozást folytat a trencséni kerületi ügyészség Roman Mikulec belügyminiszter és Hamran István rendőrfőkapitány ellen az illegális migrációval kapcsolatban.
A keresés során víz alatti drónt is bevetetett a rendőrség.
A korábbi kormány legfelsőbb vezetői is várják a döntést.
A gyanú szerint Kaňka adócsalást és pénzmosást követett el.
Hibátlanként árulta, komoly gondok voltak az autóval.
Az üzlet azzal érvelt, hogy a korlátozás oka a veszélyes betegségek, például a HIV- vagy a tuberkulózis-fertőzés kockázata.
A nyomozás során a rendőrök összesen 95 bűntettet dokumentáltak.
Az egyik esetben egy családi ház kertjében találták meg két felnőtt macska és egy kismacska tetemét, amire egy polgári aktivista hívta fel a rendőrség figyelmét.
Szerinte ez ellenzék ellehetetlenítése a cél.
A Novicsok a bőrrel érintkezve 10 percen belül öl, így Navalnij már annál az asztalnál meghalt volna, amelynél a tomszki repülőtéren teázott.
Az eset felderítésén dolgozók jobbára falakba ütköznek.
Nem lesz könnyű elkapni.
A volt elnök a szövetség pénzügyeivel kapcsolatban "sötétben tartotta" az elnökség tagjait, akiknek nem volt tudomások a rejtett bankszámlákról és pénzmozgásokról.
Kiszivárogtatták a miniszterelnök véleményét.
Már közel hatvan embert hallgattak ki a brutális gyilkossággal kapcsolatban.
Húsz év után sem nyugodhatnak meg a közvetlen hozzátartozók.
A Markíza televízió információi szerint az ügyben megszüntették a nyomozást, eszerint mégsem kínozták a gyerekeket a galántai nevelőintézetben.
Valóban végére értek az ügy felderítésének?
A kis Vratislav 100 centiméter magas, vékony testalkatú, világosbarna haja és kék szeme van. Az első fogának egy része letört. Utoljára kék inget, szürke nadrágot és kék sildes sapkát viselt, lábán fehér sportcipő volt.
A hírzárlat tovább növeli a kíváncsiságot az ügy állása iránt.
Szeged városa is felajánlott 10 ezer eurót a felújításra.
Egymást fikázzák a közjogi méltóságok.