Az eset felderítésén dolgozók jobbára falakba ütköznek.
Nem lesz könnyű elkapni.
A volt elnök a szövetség pénzügyeivel kapcsolatban "sötétben tartotta" az elnökség tagjait, akiknek nem volt tudomások a rejtett bankszámlákról és pénzmozgásokról.
Kiszivárogtatták a miniszterelnök véleményét.
Már közel hatvan embert hallgattak ki a brutális gyilkossággal kapcsolatban.
Húsz év után sem nyugodhatnak meg a közvetlen hozzátartozók.
A Markíza televízió információi szerint az ügyben megszüntették a nyomozást, eszerint mégsem kínozták a gyerekeket a galántai nevelőintézetben.
Valóban végére értek az ügy felderítésének?
A kis Vratislav 100 centiméter magas, vékony testalkatú, világosbarna haja és kék szeme van. Az első fogának egy része letört. Utoljára kék inget, szürke nadrágot és kék sildes sapkát viselt, lábán fehér sportcipő volt.
A hírzárlat tovább növeli a kíváncsiságot az ügy állása iránt.
Szeged városa is felajánlott 10 ezer eurót a felújításra.
Egymást fikázzák a közjogi méltóságok.
A hatóságok a nyomozás érdekeire tekintettel nem árulnak el konkrétumokat.
Többen is szerepelnek a vádiratban.
Hat személyt vádolnak, feltűnhettek olyan nevek is, amelyek eddig nem voltak a hatóságok látókörében.
Kiderült, ki lehet a magyar nyomozás gyanúsítottja a veronai busztragédia kapcsán.
Az első szlovák köztársasági elnök kipipálva.
Egy eldobott parfümös üvegben volt a méreg.