2021. május 25., 09:52

Manipulálták a Dušan K. ellen folyó nyomozást, legalábbis Fico szerint

Robert Fico, a Smer-SD elnöke hétfői sajtótájékoztatóján nyilvánosságra hozott egy jelentést, amely szerinte bizonyítja, hogy manipulálták a Dušan K. volt különleges ügyész ügyében folytatott nyomozást. Peter Kovařík országos rendőr-főkapitány szerint szembeötlő, hogy milyen játszmák zajlottak a sajtón keresztül, és hogyan próbálja valaki destabilizálni a rendőrséget.

Robert Fico
Fotó: TASR

Értesülések szerint a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) egyik nyomozójának kommunikációjáról van szó, amely Fico szerint arra utal, hogy befolyásolták a korrupciós ügyekben tett tanúvallomásokat.

Fico azt állítja, mindez az ellenzék ellen irányult. Közölte, hogy a Smer-SD rendkívüli parlamenti ülés összehívását fogja kezdeményezni.

Az ellenzék ellehetetlenítése a cél, ezt a rendszert Igor Matovič (OĽANO) és hívei építettek ki. Ez a rendszer arra az elvre épül, hogy olyanok, akik súlyos bűncselekményeket követtek el, besúgók lesznek, hogy ne kerüljenek börtönbe. Mindenféle tanúvallomásokat tesznek, amelyeknek nincs semmi alapjuk, hiszen az az érdekük, hogy mindenféléket kitaláljanak, mert akkor nem ítélik el őket"

- mondta.

Kovařík szerint megdöbbentő játszmák folytak. „Ján Čurilla nyomozó elmagyarázta nekem, hogy azt az SMS-t egy olyan személynek küldte, aki ezen az ügyön dolgozott. Fontos tény, hogy az SMS-t 2020. augusztus 22-én 9.40-kor küldték, azaz két nappal a 2020. augusztus 19-i és augusztus 20-i kihallgatások után. Ebben az ügyben két személy, C. D. és M. Z. tett tanúvallomást. Fontos tudni azt is, hogy vallomásaik hitelességét dokumentumokkal is alátámasztották abból az időszakból, amikor a bűncselekményt feltehetően elkövették" – tolmácsolta Kovařík szavait Michal Slivka, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Hozzátette, hogy sok a kérdőjel az ügyben, ezért értékelné, ha a belügyminisztérium belső ellenőrzési osztályának nyomozója a lehető leghamarabb kihallgatná a NAKA érintett rendőreit, hogy elkerüljék az ilyen félretájékoztatást és a tények elferdítését.

Megosztás
Címkék