Egyelőre sikertelenül nyomoznak a bejrúti robbanáshoz vezető események összefüggései után
A súlyos és döbbentes bejrúti kettős robbanás okozta katasztrófa és azt követően, a napok alatt elmélyülő válság mellett, többen próbálják tisztázni azt, hogyan keveredhetett Libanon legfontosabb kikötöjébe a vegyianyag-szállítmány. Vagyis azt, miért pihenhetett ott évekig ellenőrizetlenül, és így végeredményben azt is, ki vagy kik esetében merül (még) fel a felelősség kérdése.
A Reuters megpróbálta visszafele felgöngyölíteni a halálos rakomány útját Bejrútig, de beszámolójukból kiderül, csak gyanús szereplőket, tisztázatlan körüményeket és még több kérdést találtak.
A tragédia körülményeinek és az odáig vezető eseményeknek a tisztázásában elengedhetetlen, hogy pontosan azonosítani lehessen, ki - milyen szervezet - volt a tulajdonosa annak a mintegy 2750 tonna veszélyes anyagnak, amelyet hét évvel ezelőtt a moldovai lobogó alatt hajozó Rhosus Bejrút kikötőjébe szállított. Az eddig feltárt információk azonban inkább homályos hátterű cégekről, titkos vagy éppen hiányos dokumentumokról tanúskodnak, és nem segítik az előzmények tisztázását.
- adott hangot felháborodásának Ghassan Hasbani, volt libanoni miniszterelnök-helyettes.
A hírügynökség megpróbálta feltárni az előzményeket, ám egészen döbbenetes, hogy a hallgatás milyen falaiba ütköztek. Voltak olyan potenciális érintettek, akik egyszerűen nem voltak hajlandók kérdéseikre válaszolni. Mellettük voltak olyanok is, akik pedig azt mondták, nem tudnak arra felelni, eredetileg kihez tartozott a szállítmány. Így például:
-
a hajó egykori kapitánya,
-
az előállítást végző grúz műtrágyagyártó cég,
-
és egy afrikai vállalat, ahol ugyan elismerték, hogy a rakományt ők rendelték, de állításuk szerint soha nem fizettek azért semmilyen ellenértéket.
Amikor ilyen mértékben válik nehézkessé egy tengeri szállítmány útjának visszakövetése, akkor a hajózási nyilvántartások nyújthatnak segítséget. Ezek szerint a hajó 2013-ban, Grúziában vette fel ammónium-nitrát rakományát, amelyet egy mozambiki robbanóanyag gyárnak kellett volna leszállítania. A Földközi-tenger elhagyása előtt azonban - a kapitány és a legénység néhány tagjának elmondása szerint - a hajó de facto tulajdonosának, egy orosz üzletembernek az utasítására, a hajózási tervben nem szereplő kitérőt kellett tenniük Bejrútba, azzal, hogy ott további rakományt vesznek fel. Ezen állítás szerint tehát nem kifejezetten a hajó meghibásodása miatt kellett Libanonba menniük, ahogy az eddig ismert volt a nyilvánosság előtt.
A hitelezők nevében eljáró Baroudi & Associates bejrúti iroda nem válaszolt arra a kérdésre, hogy nevezzék meg a rakomány tulajdonosát, a Reuters pedig nem tudta elérni az orosz üzletembert, akihez a hajó ténylegesen tartozhat, vagy akkor tartozott.
Van azonban egy egészen más információ is: egy ciprusi portál arról ír, hogy az orosz üzletember időközben elfogadott egy megbízást, hogy mezőgazdasági gépeket szállítson a hajóval Ciprusra, és ezek felvétele miatt kellett a Rhosusnak Libanonba mennie. A berakodás azonban már nem fejeződött be, a hatóságok ugyanis több szabálytalanságot találtak a hajóval kapcsolatban, így felfüggesztették a működését.
Az eredeti útvonal folytatására vélhetően amúgy sem kerülhetett volna sor, mert az üzemeltető - illetve a hajót irányító kapitány - nem tudta volna kifizetni a Szuezi-csatorna üzemeltetője által kért magasabb díjat, a hitelezők pedig megmakacsolták magukat. Végül a legénységnek is - legalábbis a hírek szerint - ügyeskedő megoldáshoz kellett folyamodnia, hogy elhagyhassa a fedélzetet, ugyanis az akkori belépési szabályok szerint a tengerészek nem léphettek libanoni területre. A hajó készletei viszont kifogytak, a jármű pedig a bejrúti hatóságokhoz került.
S még egy érdekes körülmény: a katasztrófa utáni legelső hírek esetleges hajórobbanásról szóltak, bár nem sokkal később bizonyossá vált, hogy nem tengeri jármű, hanem már lerakodott szállítmány okozta a súlyos szerencsétlenséget. A Rhosus hajó - és ezt azóta megerősítették - ugyanis már jóval korábban elsüllyedt. Egyesek szerint 2015-ben vagy 2016-ban, de megerősítést nyert, hogy 2018. február 16-18.-a között, tehát egy három napos időszak végére merült el végleg a tengerben.
A leromlott állapotú hajó 2015 óta vesztegelt teljesen elhagyatottan, távolabb vontatva eredeti kikötési pontjától. Valamikor 2018 februárjában kapott léket, amitől az egyre inkább ócskavassá váló jármű elsüllyedt - ehhez képest érdekes adalék, hogy korábban, 2013 júliusában Sevillában egy ideig épp biztonsági okokból nem engedték kihajózni a Rhosust. De mint kiderült, az akkor végül megkapott kihajózási engedély körül is számos kérdőjel merült fel. Bárhogy is, mire 2020 augusztusában a Bejrútot letaroló kettős robbanás történt, a 86 méteres Rhosus több mint két éve már a kikötő mélyén pihent, távolabb attól a helytől, ahol a robbanás krátert ütött a dokkoknál.
Persze ezzel még nincs meg a válasz az eredeti kérdésre: kié volt az ammónium-nitrát? S próbálták-e a rakományt visszaszerezni azután, miután a hajót lefoglalták a hatóságok a tartozás fejében? Iparági adatok szerint a vegyi anyag értéke 2013-ban nagyjából 700 ezer dollár volt, ez ma inflációval korrigálva a tizedével érne többet, kb. 800 ezer dollárt.
A nemzetközi tengerészeti egyezmények és jogszabályok alapján a kereskedelmi hajóknak biztosítással kell rendelkezniük számos eseményre. A hírügynökség forrása szerint viszont a Rhosusnak egyáltalán nem volt biztosítása. A hajó orosz kapitánya telefonon nyilatkozott arról, hogy állítása szerint látta a biztosítás meglétét igazoló dokumentumot, de nem tudta megmondani, hitelesnek tekinthető-e az.
A cég szóvivője azt mondta, a megállapodásuk az volt, hogy megérkezéskor fizetik ki a szállítmányt, akkor kerül a birtokukba. Nem kapták meg, nem is fizettek érte, így úgy tekintik, nincs is ahhoz közük. A FEM-nél azt is elmondták, a szállítmányt egy közvetítő vállalkozáson, a Savaron keresztül rendelték meg, mely Londonban és Ukrajnában működik, ám honlapjuk most nem elérhető.A cég londoni székhelyén senki nem tartózkodott néhány napja.Végül sikerült elérni a vállalat igazgatóját, egy Cipruson élő litván származású nőt, aki viszont nem válaszolt a kérdésekre. Egy meg nem nevezett másik forrás viszont azt állítja, a Savaro fő profilja az volt, hogy a volt Szovjetunió utódállamaiból közvetítsen műtrágyát afrikai vásárlóknak.
Az ammónium-nitrát gyártója a Rustavi Azot LLC grúz műtrágyagyártó volt, amely viszont azóta más felállásban működik. A vállalat 2016-ban gazdát cserélt, a mostani vezetőségből pedig azt nyilatkozták: nem tudnak segíteni abban, hogy azonosítsák, kié volt a korábbi, berobbant rakomány. A Savarónak van egy ukrán divíziója is, ahonnan nem válaszoltak a megkeresésekre.
Valamint - a hírek szerint - már közvetetten, de felkeresték azt az orosz üzletembert is, akit a legénység hajójuk tényleges tulajdonosának tekintett a panamai cég helyett, és aki valójában cégével valószínűleg a hajót bérelte, de nem tulajdonolta.
- közölte a ciprusi rendőrség szóvivője. Hozzátette, hogy a válaszokat elküldték Bejrútba. A férfit nem vették őrizetbe, csak az Interpol libanoni irodájának kérésére kihallgatták a hajó rakományáról. Ugyanakkor egyes megközelítések szerint a hajó üzemeltetőjét - legyen az bárki is papíron, illetve a valóságban - nemigen lehet felelősségre vonni. A tragédiát okozó ammónium-nitrátot ugyanis a kikötői hatóságok rakodták ki a Rhosusból, és azok nem intézkedtek utána a szabályos tárolásáról. Ehhez pedig a hajó üzemeltetőjének vélhetően nem sok köze van.
A kikötői vonatkozásokra tekintve, a robbanásban, nagyjából 1,5 kilométeres körön belül, mintegy 10 hajó sérült meg.
A drámai események mellett jó hír az, hogy míg Libanonban viszonylag alacsony az általános biztosítási penetráció, a kereskedelmi és ipari célú ingatlanok, különösen a kikötő közelében, viszonylag jól lefedettek nemzetközi biztosítótársaságok kötvényeivel - tette hozzá a szakértő.