A tüntetők képviselőit pénteken Alberto Fernández elnök is fogadta, és sürgette, hogy az illetékes hatóságok és szervezetek fogjanak össze.
Egyelőre egyetlen csoport sem vállalta a felelősséget a támadás elkövetéséért.
Az 56 éves férfit a rendőrök a helyszínen elfogták, őrizetbe vették, majd gyanúsítottként kihallgatták, és indítványozták a letartóztatását.
A helyiek és a rokonok értetlenül állnak a tragédia előtt.
A gyilkosság után még további három napot élt együtt a családi házban a holttestekkel.
Nem bírta tovább a terrort?
Túl sok részletet a folyamatban lévő nyomozás miatt nem árultak el, annyit tudni, a rendőrség emberölés miatt indított eljárást.
Thomas Welnicki 2020 nyarán a Capitolium rendőrségnek jelezte, hogy fegyvereket szerez és megöli Trumpot, ha a politikus nem ismeri be az elnökválasztáson elszenvedett vereségét.
Az 59 éves tettes egyik albérlője volt az áldozatnak és a lakbér miatt támadt nézeteltérés közöttük.
Egy 72 éves férfi megfojtotta a vele egyidős feleségét.
A hatóságok másnap a párttitkárt feleségével, menyével és két unokájával együtt holtan találták.
Öt éven belül másodszor történt olyan halálos végű támadás Nagy-Britanniában, amelyet parlamenti képviselő ellen követtek el.
A gimnazista lány kezdettől fogva tagadta, hogy ő gyilkolta meg a fiút. Vallomása szerint egy ismeretlen férfi csengetett be a lakásba, ahol barátjával tartózkodott és ő volt az, aki egy kést rántott elő és összeszurkálta a fiút.
A cseh bíróságok a bűncselekményt igen brutálisnak minősítették, ezért hoztak szigorú ítéletet,
A rendőrség közösségi oldalán arról tájékoztatott, hogy a fiú olyan súlyos arc-, fej- és mellkassérüléseket okozott a férfinek, hogy annak esélye sem volt a túlélésre.
Nyakán és arcán érték a halálos sérülések.
Újabb medvetámadásra került sor Közép-Szlovákiában.
A sajtófőnök egyúttal Asraf Gáni afgán elnök szóvivője volt.
Az áldozatot többször megszúrták has- és a mellkas tájékán.
Nem csak ítélet és indoklás van, hanem rengeteg kérdés is. A védelem szerint elhamarkodott ítélet született.