A dunaszerdahelyi Szent György-templom A szentélyében látható különös szépségű kép Szent Miklós püspököt ábrázolja.
Lipszky János a 18. és a 19. század fordulójának legismertebb tudós térképésze volt.
Baross minisztersége idején vezették be az egységes időszámítást, 1891. augusztus 1-jétől egész Magyarország a közép-európai időzónába tartozott.
Pro libertate.
A Szent Márton-dóm északi oldalához illeszkedő Alamizsnás Szent János kápolna 1729–1732 között épült.
Földes Gyula, a Csallóközben általánosan ismert Földes család egyik legismertebb tagja volt.
Minden idők egyik legjobb szepesi hegymászója volt.
Különös sorsa volt az éberhardi, illetve előpatonyi Petőcz Györgynek.
Az összes magyar vonatkozású felvidéki emlékművek közül talán a lőcsei honvédszobor sorsa a legkülönösebb.
A kapucinusok Pozsonyban először kolostorukat építették meg 1712-ben, majd templomukat 1717-ben.
Csallóközcsütörtök legszebb köztéri szobra a Szentháromság-szobor a falu déli részén, az egykori vásártér bejáratánál áll.
A csehszlovákiai magyarok 1945-től 1948-ig tartó vészkorszaka, mely a felvidéki magyarságot megtizedelte, igen érzékenyen érintette Udvard községet is.
Vásárúton, a templom és a kultúrház közötti, mai nevén Kossuth téren látható Kossuth Lajos domborműve.
Virt község egy mellszobrot is állíttatott a költőnek.
Dessewffy Arisztidet 1850-ben a család margonyai sírboltjában helyezték végső nyugalomba.
Beketfa ma Gelle társközsége. A beketfai Mórocz család a község 16–18. századi történetében fontos szerepet játszott.
A sárosfai Bittó család a középkortól kezdődően, de különösen a 19. században sok jeles személyiséget adott a hazának.
A két erős kéz tartotta Szent Korona stilizált változata Mag Gyula szobrászművész alkotása.
A Huszt-ház lett Rimaszombatban a Petőfi-kultusz egyik helyszíne, a helyiek ma is csak Petőfi-házként ismerik.
A valóságos Pathó Pál más volt, mint ahogy Petőfi megírta.