Véleménye szerint ez a csatlakozás nemcsak Finnország, hanem az egész demokratikus Európa biztonságát is erősíteni fogja.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi beszédében köszönetet mondott Szlovákiának a szolidaritásért és az Ukrajnának nyújtott segítségért, valamint további segítséget kért a védekezésben.
"Szlovákia ezúttal nem tétovázott. Megmutatta az egész világnak, hogy érti az életet, hogy szívélyesen fogadja a háború elől menekülő embereket" - közölte a kormányfő.
Egyre fontosabbá válik az európai összetartozás és szolidaritás – véli Heger.
Az amerikai First Lady Kassán találkozott az Ukrajnából menekült édesanyákkal, tőlük is tájékozódott a lakóhelyüket elhagyni kényszerült emberekkel szembeni hozzáállásról.
„Az egészségügyi minisztériumhoz kötődik számos közeljövőben megvalósuló jelentős befektetés, és nem engedhetjük meg, hogy az ország elessen ezektől” – mondta Heger.
„Meg kell mutatnunk minden diktátornak, hogy a háború nem megoldás semmire."
A kormányfő döntését is megmagyarázta. Mondott mindjárt két okot is. Az egyik jobb, mint a másik!
Vajon mi lesz a kormányfő lépése?
Eduard Heger (OĽANO) kormányfő szerint a bírósági térkép reformjának elfogadása átláthatóbb és professzionálisabb bíróságokat jelent, olyanokat, amelyek egy demokratikus országba valók.
A kormányfő erre a szociális hálón közzétett kedd esti bejegyzésében utalt.
Az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek, a legtöbb képviselővel rendelkező kormánypárt támogatja, hogy a törvényhozás függessze fel Robert Fico, a Smer elnökének mentelmi jogát.
Nézzük, hogy mire menne a segítség.
Miből fogják ezt finanszírozni?
"A türelmüknek, az oltásnak és az intézkedések betartásának köszönhetően végre ismét fellélegezhetünk."
Roman Mikulec (OĽANO) belügyminiszter nem kommentálta az ügyet.
Heger megdöbbentőnek tartja, hogy a saját nemzetével szemben ennyi rosszindulat és gyűlölet szorulhat egy háromszoros miniszterelnökbe.
Búcsút mondhatunk a tervezett műtéteknek?
Heger közölte, a légvédelmi rendszer átadása az ukrán fél kifejezett kérésére történt, hasonló kérés a repülőgépekkel kapcsolatban mind ez idáig nem érkezett.
A Republika idegen vagyon hűtlen kezelése, tiltott fegyverkezés és fegyverkereskedelem, valamit hatásköri visszaélés miatt tett feljelentést.