2022. április 19., 11:52

Májusban összeomolhat az egészségügy! A betegek isszák meg a levét

Egyre fokozódik a feszültség, az orvosok, a kórházak képviselői, valamint Eduard Heger kormányfő és Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter  között. Az egészségügyben dolgozók legújabban nyílt levelet intéztek a kormányfőhöz, amiben a szaktárcát kritizálják, valamint arról írnak, hogy holtpontra jutottak a tárgyalások az egészségbiztosítókkal. Lengvarský azzal vágott vissza, hogy már újabb százmilliókat szabadítottak fel, és az egészségügy égető problémáit hosszú évek óta jegelték, s most, a pandémia után oldanak, amit tudnak.

covid közvetett áldozatai - kórház
Fotó: pixabay.com

A szakszervezetek után, amely az orvosok tömeges felmondásával fenyegetőzött, most hat egészségügyi asszociáció emelte fel hangját. Levelükben azt követelik Hegertől, hogy gyorsan avatkozzon be.

Az egészségügy jelenlegi helyzete ugyanis elérte a kritikus határt, ami hamarosan a szektor teljes összeomlásához vezethet, s ez negatív következményekkel fog járni az egész társadalomra nézve, írják az orvosok levelükben, köztük a szlovákiai kórházszövetség elnöke, Marián Petko és Marián Šóth, a Magánorvosok Szövetségének elnöke.

Az egészségügyi ellátórendszer összeomlására a tagszervezetek szerint már május elején sor kerülhet.

Az egészségbiztosítók által nyújtott utólagos pénzforrások sem fedezik az orvosi kezelések költségeit. Sajnos, a pénzügyminiszter és az egészségügyi miniszter által bejelentett pótlólagos pénzforrások sem elegendőek, írják.

Mi következik most? Az orvosok szerint nem marad más választásuk, mint felmondani létező szerződéseiket a biztosítókkal.

A Szlovákiai Kórházak Szövetségébe tömörülő 80 egészségügyi intézmény esetében ez azt jelenti, hogy csak a halaszthatatlan ellátást tudják tudják biztosítani a betegeknek, akut esetekben. Minden tervezett műtétet elnapolnak, ami jelentős hatással lesz több tízezer ember egészségi állapotára”

– figyelmeztetnek levelükben.

műtét
Fotó:  Pixabay

A Magánorvosok Szövetsége szerint az egészségbiztosítóktól érkező alacsony kifizetések nem teszik lehetővé a nem állami rendelőknek, hogy nővéreket alkalmazzanak vagy tartsanak meg.

Csak nyugalom!

Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter azzal igyekszik csitítani a kedélyeket, hogy mindent megtesznek az orvosok és nővérek körülményeinek javítása érdekében. Tény, hogy Szlovákiában hosszú évek óta nem oldották az egészségügy problémáit és a kormányváltás után, 2020-ban azonnal egy olyan járványt kaptunk a nyakunkba, amit a világ az elmúlt száz évben még nem élt meg. Dolgozunk a kórházreformon, a rendelők és sürgősségi osztályok hálózatának reformján, sorolta a minisztérium szóvivője, Zuzana Eliášová.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy elkészült az a jogszabály, ami lehetővé teszi a modern gyógyszerek „színre lépését” a szlovák piacon.

Június végéig pedig felállítják azt a rendszert, ami alapján az egészségügyben dolgozók fizetését emelni fogják. Nem felejtette el hozzátenni azt sem, hogy tavaly év végén 350 eurós prémiumokat adtak és hogy az állami egészségbiztosításba 365 millió pluszpénz folyik be. 100 millió euró pluszt jelent az állami biztosítottak után fizetett magasabb biztosítási díj, 145 milliót hoz a  magasabb biztosítási összeg.

Amivel a minisztérium védekezik

– az egészségügy problémáit hosszú évek óta nem oldották és a kormányváltás után jött a pandémia

- dolgoznak a kórházreformon, a rendelők és sürgősségi osztályok hálózatának reformján

- a pénz az európai gazdaságélénkítési programból érkezik

- új kórházakat és tömböket építenek – 20 ilyen projekt van az állami kórházak keretén belül

- elkészült az a jogszabály, ami lehetővé teszi a modern gyógyszerek „színre lépését” a szlovák piacon

- június végéig pedig felállítják azt a rendszert, ami alapján az egészségügyben dolgozók fizetését emelni fogják

- az állami egészségügyi biztosítási rendszerbe 365 millió euró érkezik.

Mit kritizálnak az egészségügyben dolgozók

- a 2022-es költségvetés nem fedezi a minimális béremelés költségeit

- hiányzik a megnövekedett energiaköltségek és árak fedezete

- az utólag bejelentett pénzforrásokat (100 millió euró) sem tartják elégségesnek

- a legnagyobb egészségügyi szervezetek fel akarják mondani létező szerződéseiket a biztosítókkal

- ez esetben a betegek számára csak a halaszthatatlan egészségügyi ellátást nyújtják, elhalasztják a tervezett műtéteket

- a jelenlegi feltételek nem motiválják a nyugdíjas korú orvosokat, hogy rendelőket tartsanak fent

- a betegeknek gondot fog jelenteni időben eljutni a preventív vizsgálatokra

- követelik, hogy az egészségügyi intézményeket sorolják a szabályozott villamosenergia-árakkal működő intézmények közé

-  200 millió eurót követelnek gyógyszerekre és új terápiákra – a páciensek számára a daganatos betegségekre való gyógyszerek csupán 22 százaléka elérhető.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.