Jobban kellene élni a meglévő lehetőségekkel
Mit hozott az Európai Unió a gazdaságunknak?
Csalók a közösségi oldalon
A pénzügyminiszter erről a Ta3 hírtelevízió A politikában című vasárnapi vitaműsorában beszélt.
Kérte az összes becsületes nyomozót, bírót, ügyészt és állami alkalmazottat, hogy vegyenek részt az igazságért folytatott küzdelemben.
A szakértőknek kell dönteniük.
A munkacsoport által javasolt intézkedések egy részét már megvalósították a kormányfő szerint.
A kormányfő erről a TASR hírügynökségnek adott interjújában beszélt.
Tovább a megkezdett úton.
A koalíciós pártok képesek párbeszédet folytatni egymással, és nem arról folyik a szó, hogy ki mennyit lop.
Kolíková ügye későbbre tartozik.
"Kitartó politikai munkával napról napra viszem előre a témát. Azt hiszem, sikerül majd eredményeket elérnünk" - jelentette ki.
Beoltják a miniszterelnököt.
A kormányfő szerint még mindig sokan vannak kórházban, ezért az enyhítésekkel még várnak.
Már elemzés is készül.
A kormányfő szerint a mečiari amnesztiák ügyében közelebb jutottunk az igazséghoz.
Eduard Heger kormányfő úgy tűnik kitart a kötelező oltásokra vonatkozó elképzelése mellett.
Az európai szintű együttműködés volt a fő témája a találkozónak.
Mintegy 400 ezer hatvan év feletti szlovák állampolgárt érintene a kötelező oltás.
Az újraindulást is segítik.
Vajon a koalíció túl tud lépni saját árnyékán?
Egy a JOJ televízió birtokába jutott dokumentumon az április 1-jétől kormányfő Eduard Heger csupán miniszterelnök-helyettesként van feltüntetve.
Mint azt a szigorítások elrendelésekor Eduard Heger kormányfő közölte, az intézkedések hatékonyságát lezárás tizedik napján értékelik majd ki. Nos, ez ma van.
Emberéletekről és az ország sorsáról van szó.
A mesterséges lélegeztetésre szoruló betegek körében az oltatlanok aránya a 90 százalékot is meghaladja.
Fontos, hogy ne keltsünk pánikhangulatot, ne kövessük el újra ezt a hibát. Láthatjuk, hogy végül minden variáns eljutott mindenhova.