Miért kellene büszkének lennünk Hegerre?
Büszkébbek lehetünk Hegerre, mint Orbánra, írta az egyik magyar nyelven publikáló internetes újság annak kapcsán, hogy a szlovák miniszterelnök Kijevbe utazik csütörtökön, a magyar pedig nem. Így már csak ő marad ki a V4-es kormányfők közül, jegyzi meg a cikkíró a Paraméterben, hiszen a cseh és a lengyel kormányfők márciusban már jártak Zelenszkijéknél, hogy kifejezzék szolidaritásukat az oroszok által terrorizált ukrán vezetéssel.
Márciusban Hegernek még inába szállt a bátorsága, az utolsó pillanatban biztonsági okokra hivatkozva lemondta a szolidaritás személyes kinyilvánításának lehetőségét az ukrán elnöknek. Most, amikor az orosz katonai alakulatok már elhagyták Kijev környékét, és a háború Kelet- és Dél-Ukrajnában folytatódik, Hegernek is visszaszállt a bátorsága, elutazik Kijevbe, ahol egyébként színházi előadásokat is tartanak már.
Azért nem egyedül teszi meg az utat, vele tart Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is.
Hogy most ki, kivel utazik és hogyan, az teljesen mellékes, de az úton vagy a helyszínen legalább lesz mellette valaki, aki megfogja a szlovák kormányfő kezét, megigazítja a golyóálló mellényét és a rohamsisakját is, ha netán bepánikol megint. Másrészt az EB elnökének bizonyára nagyobb védelmet fognak biztosítani, mint márciusban a vonaton Mateusz Morawiecki lengyel, Petr Fiala cseh és Janez Jansa szlovén kormányfőnek, valamint Jaroslaw Kaczynski lengyel miniszterelnök-helyettesnek.
Hegert tehát nem kell féltenünk, nem egyedül vág neki ennek a kalandos útnak, Ursula oldalvizén, az EB-elnök árnyékában nagyobb biztonságban lesz!
Útközben bosszúsan együtt csóválhatják a fejüket Orbánék hatalmas választási győzelme felett (ilyesmit Heger nem tud beígérni és főleg betartani), a szlovák kormányfő pedig nagyokat bólogathat Magyarország újabb jogállamisági tetemrehívásán.
Azt is írja az az újság, hogy a szlovák miniszterelnök megemberelte magát, és nem dörgölőzik a tömeggyilkos háborús bűnösökhöz (mint Orbán), „akire igazán büszkék lehetünk, mint a varázsütésre béke apostolává lett utcai harcosra, aki győzelmi mámorában odáig süllyedt, hogy ellenfelet lát a több sebbél végző Ukrajna elnökében is.”
Nos, nagyon úgy tűnik, manapság abban mérik kilóra a bátorságot, hogy ki mer elmenni Zelenszkijhez Kijevbe, ki tud több fegyvert szállítani Ukrajnába, ki tud több szankciót javasolni az oroszokkal szemben, ki tudja leginkább túlfeszíteni a húrt velük szemben.
Hogy ez mennyire szolgálja a jelenleg dúló háború békés rendezését és a saját országaink biztonságos jövőjét, ki tudja.
Orbán Viktor tehát nem szeretne Kijevbe utazni, nem akar a brüsszeli politika szócsöve és kiszolgálója lenni! De nem azért teszi, mert gyáva nyúl, hanem mert a béke elkötelezett híve. Nagyobb bátorság kell ezekben az időkben józanul gondolkodni, mint harcosan ringbe szállni a háborúban álló felek valamelyik oldalán, valamelyikhez nagyon odadörgölőzni.
Szerdán tartott nemzetközi sajtótájékoztatóján utalt arra, hogy nekünk van 1956-os tapasztalatunk, a megszállás pedig nem ritka dolog nálunk, lehet, hogy megelőzzük a lengyeleket a hosszú megszállások tekintetében, ezért
azt javasolta telefonbeszélgetése során Putyinnak, hogy azonnal hirdessen tűzszünetet, és jöjjenek Budapestre az ukrán elnökkel, a francia elnökkel és a német kancellárral közösen tárgyalni.
Amennyiben a magyar főváros Orbán javaslatára egy ilyen béketárgyalás helyszíne lenne, és a tárgyalások elmozdítanák a hadban álló feleket a jelenlegi holtpontról, az a magyarországi választási eredményt követően egy hatalmas nemzetközi siker is lenne!
A kérdés csupán az, hogy mennyire akarja nyugat, élén az Amerikai Egyesült Államokkal, hogy béke legyen, leálljon a számukra jövedelmező, egekbe szökő fegyverbiznisz. És főleg azt, hogy a békekötésnek pont Magyarország, a „bűnös” ország legyen a mozgatórugója.
