„Elveszítette” legnagyobb értékét a Slovan.
A felvidéki támadó játékos az ázsiai lehetőség mellett döntött.
A dunaszerdahelyi sárga-kékek hivatalos honlapjukon jelentették be legújabb igazolásukat. A csallóközi gárda a cseh élvonalból igazolt, méghozzá a Nyitra tavalyi gólfelelősével.
A dunaszerdahelyi klub egy nappal a bajnoki rajt előtt hivataos honlapján jelentette be, hogy ukrán támadója Stanislav Bilenkyi is Lengyelországban folytatja pályafutását.
A Rába-parti együttes több magyar futballistával erősíti meg keretét a nyár folyamán.
Váratlan fordulat állt be az ügyben.
A szlovák válogatott és az olasz Serie A-ban szereplő SSC Napoli csapatkapitánya Marek Hamšík úgy tűnik tényleg beadta a derekát és Kínába szerződik.