Jobban kellene élni a meglévő lehetőségekkel
Mit hozott az Európai Unió a gazdaságunknak?
Csalók a közösségi oldalon
És ez még nem a végleges szám.
Sokan rekedhettek a törmelékek alatt.
Nyolc ember, köztük az egyik buszvezető számára végzetessé vált az egynapos kiruccanás.
A katasztrófát az egyik motor leállása okozta.
Kilenc ember a kialakult pánikhoz köthető közlekedési balesetekben halt meg. Négy ember vesztette életét, amikor megpróbált megszökni a helyi börtönből. Két ember halálra égett.
Sokan sikeresen feljutottak és vissza is tértek.
Az Európai Unió és Nagy-Britannia szombaton elítélte a mianmari katonaság által elkövetett "gyilkosságokat".
A Vezúv kitörésekor elpusztult Pompejit az 1800-as években fedezték fel.
Az afrikai országban azután törtek ki tüntetések, hogy szerdán őrizetbe vették Bobi Wine popsztárt, az ugandai ellenzék elnökjelöltjét.
Az illetékes hatóságok szóvivője szerint a szerencsétlenséget el lehetett volna kerülni, ha időben megtörténnek a szükséges intézkedések.
48 személyt evakuálni kellett, mivel az épületet füst árasztotta el.
43 bányászt élve ki tudtak menteni, és kórházba szállították őket. A halottaknak csak a felét tudták eddig azonosítani.
Vajon hova rohantak?
Az erőjelzések szerint a továbbiakban is igen heves viharok várhatók Mississippiben, Alabamában és Georgiában is.
Ketten nem élték túl a katasztrófát.
A fűrészüzemben rengeteg fa volt, és a tűz során egy gázpalack is felrobbant, emiatt omolhatott össze az épület.
Az éjszakai sötétség és az alacsony hőmérséklet nehezíti a munkálatokat.
Gyakori, hogy bűnbandák szerveznek táncmulatságot az általuk ellenőrzött közösségeknek.
A bagdadi kabinet pusztán alkotmányos és társadalmi reformokat ígért az új alaptörvényt és teljes változást követelő tömegnek.
A roncssügér áldozatát egészben nyelte le.
A bolgár kamionban talált 39 áldozat közül tízen Ha Tinh vietnami tartományból valók.
A város polgármestere szerdára a legmagasabb fokozatú készültséget rendelte el.
A SANA szíriai állami hírügynökség terrorcselekménynek minősítette a robbantásokat. Eddig egyetlen szervezet sem vállalta magára a merénylet elkövetését.
Sajnos gyakran reng a föld Iránban.