Lengvarský: Ma felgyorsítanám a tárgyalásokat, hogy ne legyen elbocsátás
Ma már felgyorsítanám a tárgyalások folyamatát az Orvosi Szakszervezeti Szövetséggel, hogy ne kerüljön sor tömeges orvosi elbocsátás, jelentette ki az ideiglenesen kinevezett egészségügyi miniszter, Vladimír Lengvarský a TASR hírügynökségnek. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a tárca már azelőtt több olyan dolgon dolgozott, amit az orvosi szakszervezet követelt.

„Több dolgon, ami a memorandumban szerepel, már korábban is dolgoztunk, ezt még az Orvosi Szakszervezeti Szövetség képviselői is elismerték. Követeléseik nagy részében előre megegyeztünk, és azonnal elkezdtük a megvalósításukat, például a DRG-rendszert, de nyomást gyakoroltunk a kórházak adósságelengedésére is és hasonlók.
Lengvarský szerint már a tavalyi költségvetésben is kérték az egészségügyi dolgozók fizetésének emelését.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy vannak dolgok, amelyekre a tárcának nincs befolyása, ezek a pénzügyek. „A tárgyalások ott kicsit hosszabbak voltak és igényesebb” – tette hozzá a miniszter.
Bevallotta, ha tudna valamit változtatni, megpróbálná felgyorsítani a tárgyalási folyamatot a szakszervezetekkel.
Ami talán egy kicsit sajnálatos volt, és amit másként tettem volna, az az, hogy nagyobb nyomást gyakoroltam volna a kormányra.
– részletezte. Lengvarský biztosított arról is, hogy a tárca továbbra is dolgozik az orvosi szakszervezetekkel kötött memorandumban egyeztetett ügyeken. „Azt is szeretnénk, hogy a tárca megfelelő támogatást kapjon, nehogy a kórházak eladósodjanak, hogy a kórházigazgatók képesek legyenek megbecsülni a magas színvonalú egészségügyi dolgozókat” – tette hozzá Lengvarský.