A megyei képviselők még júniusban döntöttek arról, hogy több mint 131 ezer eurót különítenek el erre a célra.
Kennedy a levélben azt írta, hogy „[a német] kormány semmibe veszi a betegek autonómiáját és korlátozza a betegek lehetőségét, hogy saját maguk hozzák meg egészségi döntéseiket”.
Konszolidáció ide, vagy oda az orvosszakszervezet megkapta amit akart.
Peter Visolajský, az Orvos Szakszervezeti Szövetség (LOZ) elnökének értesülései szerint a túlórázás felmondásához további orvosok, sőt nővérek fognak csatlakozni.
Kamil Šaško (Hlas-SD) egészségügyi miniszter szerint jelenleg nincs semmilyen komoly ok, hogy tömegesen mondjanak fel a kórházi orvosok.
A képviselők gyorsított eljárásban tárgyaltak a módosításról.
Visolajský elmondta, további orvosok készek beadni a felmondásukat, péntekre elérte a számuk a 2500-at.
Kamil Šaško (Hlas-SD) egészségügyi miniszter a hét vége felé tárgyal az Orvos Szakszervezi Szövetséggel (LOZ).
Szinte pontosan két éve ismertettük olvasóinkkal az akkori kormány és az orvosok közt létrejött megállapodás körülményeit. Azóta az ország irányítását új kormány vette át.
Egy fiatal orvosnő megerőszakolása és meggyilkolása a kiváltó ok.
Gyanús körülmények között hunyt el a beteg, állítólag az orvosok közöti viszony is rossz lehetett.
Ismét támogatásért folyamodhatnak az általános orvosok és a gyerekorvosok új rendelő megnyitására, a kérvényeket 2025 végéig kell elküldeni.
Hét hónapja már csak ilyen formában állíthatják ki.
Az orvosszakszervezet (LOZ) arra figyelmeztet, fontos lenne, hogy miután a medikusok elvégezték az egyetemet, itthon tudjuk tartani őket.
Sokan nem szorulnak rá erre az ellátásra, viszont miattuk telnek meg a sürgősségi rendelők.
A Szlovák Orvosi Kamara (SLK) elítéli azt a weboldalt, amely név szerint becsmérli az abortuszt elvégző orvosokat.
Ezentúl csak 20 óráig fognak működni a gyerekeket és felnőtteket ellátó sürgősségi rendelők.
Intenzíven dolgozunk az orvos szakszervezettel aláírt memorandum teljesítésén – jelentette ki Eduard Heger megbízott kormányfő.
A támogatást a háziorvosok és a gyermekorvosok kaphatják meg azokban a kritikus régiókban, ahol kevés az orvos.
A szolgáltatás elindítása óta több mint 300 ezer elektronikus betegszabadságot (ePN) állítottak ki az orvosok.