Fico: Ha felakasztva találnak, nem én voltam
A világnak meg kell tudnia azokat az állatiasságokat, amiket Čaputová, Heger, Matovič és Lipšic követtek el. Ilyen munkacímmel hívott össze sajtótájékoztatót Robert Fico, a Smer elnöke.

Olyan ponthoz érkezett az ország, ami már nem vicc, mondta Robert Fico szombat délutáni sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki párt vezetője kifejtette, nem személyesen róla, Robert Ficóról van szó, hanem arról, milyen helyzetbe került az ország a jelenlegi kormányzat alatt, Zuzana Čaputová köztársasági elnök aktív támogatása mellett.
– mondta.
Szerinte a kabinet olyan praktikákhoz folyamodik, amelyekért a fasisztáknak, vagy az Állambiztonsági Szolgálatnak sem kellett volna szégyenkezni, ha arról van szó, hogy eltávolítsák a politikai ellenfeleiket.
Fico szerint alkotmánysértő, hogy meg akarják őt fosztani képviselői mandátumtól. Felhívta a figyelmet a szólásszabadság fontosságára. "Miért csörgettük a kulcsokat 1989-ben?" – kérdezte Fico, aki korábban azt mondta, nem vette észre a rendszerváltást. Fico szerint a Speciális Ügyészség ügyészei találták ki a vádiratot, a kassai nyomozó aláírását pedig ráhamisították, így állt össze a történet a bűnszervezetről, amelyet Robert Kaliňákkal vezettek. Ez Lipšic és Matovič munkája. Fico szerint ez a két ember vérbosszút esküdött a jelenlegi ellenzék ellen. Ezért választotta ki speciális ügyésznek "Matovič Lipšicet, akit jogerősen elítéltek, a politikust, a volt minisztert, a csalót, aki úgy gyűlöli a jelenlegi ellenzéket, mint kecske a kést. Sokkoló, hogy mindezt ebben a formában előkészítették ellenem, Kaliňák ellen, doktor Para ellen, és még úgy is intézték, hogy javasolták vizsgálati fogságba helyezését annak, akinek, és elintézték, hogy mentelmi jogom felfüggesztéséről a parlament döntsön."
– mondta.
"Annak ellenére, hogy ez az egész úgy néz ki, mint egy thriller, úgy döntöttünk, hogy nem nézhetjük ezt tétlenül. Minden EU-s vezetőnek levelet küldtem tegnap. Ebben nagyon részletesen leírtam az elmúlt napok és órák történéseit. És nagyon meg vagyok lepődve a reakciókon. Ők ugyanis ezeket a híreket nem kapták meg a nagykövetségeiktől. Tájékoztattuk az Európai Parlament nagyobb frakcióit is. Szerdán Brüsszelbe utazom, hogy személyesen tájékoztassam őket. 30 parlamenti képviselő az EB elnökéhez fordul levélben, melyben tájékoztatják a helyzetről. A legnagyobb fekély az európai jogtiprásban nem Magyarország, nem Lengyelország, nem Málta. Ez a fekély Szlovákia, és az, amit itt csinálnak" – mondta.
Robert Fico beszédében az államfőt amerikai asszonyságnak nevezte, akinek az a célja, hogy Szlovákiát szegény amerikai gyarmattá tegye.
Luboš Blaha állt az emelvényre Fico után. Elmondta, a párt vezetése egyhangúlag a pártelnök mögött áll. Szerinte azért indult eljárás Ficoék ellen, mert Andrej Kiska és Igor Matovič adóügyeiről beszéltek.
Blaha azt mondta, Hitler ugyanígy kezdte, nem a zsidókat, hanem politikai ellenfeleit küldte koncentrációs táborokba.
Ladislav Kamenický Marián Lučanský vizsgálati fogságban öngyilkosságot elkövetett országos rendőrfőkapitány képével a kezében kezdte beszédét. Szerinte fasiszta rendszer van kialakulóban Szlovákiában. Kamenický szerint Lučanský azért ment el a rendőrségtől, mert nem tudta nézni, hogyan politizálódik át a rendőrség. Kamenický attól tart, Kaliňák vagy Fico úgy járhat a börtönben, mint Lučanský járt. Szlovákiában meghalt az igazságszolgáltatás – jelentette ki.
Szerinte a Specializált Büntetőbíróság, és a Speciális Ügyészség egy óriási polip, egy maffia, melynek a célja a politikai ellenfelek eltávolítása.
Újságírói kérdésre válaszolva Fico elmondta, ha hatalomra kerülnének, nem számolnák fel a Specializált Büntetőbíróságot és a Speciális Ügyészséget, és a képviselői immunitást sem állítanák vissza régi formájába.
Ugyancsak újságírói kérdésre válaszolva Fico megismételte:
- mutatott rá a volt szlovák miniszterelnök, hozzátéve, Szlovákia a problémás, ahol a kormányzat "el akarja takarítani útjából" és "börtönbe akarja csukatni" a legerősebb ellenzéki párt vezetőjét.
Kaliňák lehetséges vizsgálati fogságba helyezésével kapcsolatban elmondta, tiszteletben fogják tartani a bíróság döntését. Ugyanakkor bírálta az igazságszolgáltatási rendszert. Szerinte a bírák gyakran a sajtótól való félelmükben döntenek a jelenlegi politikusok számára kényelmetlen ügyekről. Fico elmondta, szereti az életét, így, ha netán felakasztva találnák, akkor az nem ő volt – mondta.