Pedagógiai asszisztenseket képeznek Szencen
Az utóbbi években egyre több iskola igényli a pedagógiai asszisztensek segítségét, akik aktívan részt vállalnak a kisiskolások nevelésében, de mégsem tanárok.

Szervesen illeszkednek viszont a diákok mindennapjaiba, leegyszerűsítik a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekek számára a feladatokat, és inspirálják őket, hogy a nehezebb akadályokat is képesek legyenek önállóan leküzdeni.
Mivel szinte minden iskolában vannak tanulási nehézségekkel küzdő gyerekek, pedagógiai asszisztensből sosincs elég. Ezen a helyzeten próbál enyhíteni a szenci Közgazdasági és Pedagógiai Szakközépiskola, amely jövőre elindítja a pedagógiaasszisztens-képzést.
– mondta lapunknak Kontár Zsuzsanna, a szenci pedagógiai középiskola igazgatója, hozzátéve, a következő tanévben kérvényezték is a szak nyitását.
Ami azért is figyelemre méltó, mert magyar nyelven ezt a szakot máshol nem oktatják.
– fogalmazott az igazgató. Persze, az sem mellékes, hogy anyanyelven sokkal könnyebben elnyerheti a segítségre szoruló gyerek bizalmát is.
Sokan nem is tudják, mi is valójában a pedagógiai asszisztens feladata.
Különös figyelmet szentel a hátrányos helyzetű gyerekeknek és a családjuknak. Előfordul, hogy helyettesítenie kell egy-egy tanórán: ilyenkor azonban nem feladata a tanítás, csupán a gyerekek felügyeletét biztosítja" – sorjázza Kontár Zsuzsanna, aki szerint az új szak elindítása akadálymentesen zajlott. Az oktatási tárca kisebb javításokat kért az iskolai programba, illetve a szaktantárgyak tantervvázlatába, és a módosítások után június elejére bekerült az új szak az iskolahálózatba. A szak elfogadtatásában segítségükre volt Neszméri Tünde, Pozsony megyei képviselő és Kocskovics Gabriella, a Nemzetiségi Oktatásügy Fejlesztési Osztályának megbízott igazgatója is.
Prioritásunk az is, hogy az egyedi szakokat vállaló középiskolák jól működjenek, ilyen a szenci magyar középiskola is. Bízom benne, hogy nagy lesz az érdeklődés, és sikerrel nyílik meg a következő tanévben a pedagógiai asszisztensi szak" – fogalmazott lapunknak Neszméri Tünde megyei képviselő.
Az iskola 15 diákkal nyitja meg az új szakot, és az egész ország területéről várják a jelentkezőket, akiknek kollégiumi elhelyezést is biztosítani tudnak a megyei fenntartású kollégiumban.
Megjelent a MAGYAR7 37. számában.