Kihívásokkal teli időszak és iskoláink jövője – interjú Fekete Irénnel, az SZMPSZ elnökével

Nem sokkal bizonyítványosztás előtt beszélgetünk és stílszerű a kérdés, milyen osztályzatot adna az oktatási minisztériumnak, milyen volt vele az együttműködés?

Ez érthető is, hiszen nekik az országban élő összes nemzetiség oktatási stratégiáját kell előkészíteniük, nem kizárólag a magyar közösségét. Épp csak nekiláttunk volna a munkának, amikor azzal szembesültünk, hogy több száz ponton módosítják az oktatást érintő törvényeket, emellett pedig két teljesen új törvény is született: a tanügyigazgatási és a finanszírozási törvény. A szakmai műhely tagjainak ezekkel kellett foglalkoznia és a stratégiát félre kellett tenni. Közben a nemzetiségi főosztály országos körútra indult, s az első két állomásra bennünket is meghívtak, a továbbiakra azonban már nem. Ugyanakkor, ha kéréssel fordultam, vagy fordultunk a nemzetiségi főosztály munkatársaihoz vagy a miniszter tanácsadójához, mindig készségesen segítettek. Egyszerűen úgy alakult, hogy kétfelé vált az utunk. Ők is túlterheltek voltak és mi is. S most pedig nagy meglepetésünkre azt tapasztaltuk, hogy a minisztérium ugyanazt teszi velünk, amit tavaly is. Június végén ismét újabb törvénymódosításokkal rukkolt elő. Én pedagógusként is nehezen osztályoztam, inkább a szóbeli értékelés híve voltam. De ha mégis jegyet kellene adnom, akkor talán egy jó közepest érdemelne a tárcával való együttműködésünk. Kitűnőről indult ez a kapcsolat, de az idő múlásával egy kicsit eltávolodtuk egymástól.

Ha már a törvénymódosításokat említi, különösen bosszantó, hogy a véleményezésükre csak néhány napot hagyott a tárca. Hogy látja a helyzetet?

Nehéz ezt korrekt eljárásnak tekinteni. Az iskolaév végén, amikor a legtöbb igazgató és a tantestületek még tele vannak munkával, a tanév lezárásával vannak elfoglalva, mindössze július 8-áig lehetőséget adni az érdemi véleményezésre, azért elég beszédes… Amint értesültünk arról, hogy a minisztérium társadalmi egyeztetésre bocsátotta a tervezetet, azonnal felvettem a kapcsolatot jó pár igazgatóval, akik szinte egytől egyig azt mondták, sok még a teendőjük, azt sem tudják, hol áll a fejük. Rosszabbkor nem is jöhetett volna, mint most. Jó, ha egy-két nap marad arra, hogy érdemben hozzászóljunk mindahhoz, amit a minisztérium beterjesztett. Megismétlődött az, ami tavaly. Akkor is szinte alig hagytak időt a rengeteg törvénymódosítás tüzetes áttanulmányozására, értelmezésére és aggályaink megfogalmazására. Nem beszélve arról, hogy oktatáspolitikai szakmai műhelyünknek is rengeteg előre egyeztetett programja és halaszthatatlan szolgálati útja van ezeken a napokon. Ennek ellenére természetesen nekilátunk a munkának, mert nem hagyhatjuk, hogy nélkülünk döntsenek rólunk.

Mindeközben már elkezdődött az alapiskolai hálózat optimalizálása, ami hosszabb, fájdalomtól sem mentes folyamatnak ígérkezik, és igencsak érzékenyen érinti magyar iskoláinkat. Mit tehet, tesz az SZMPSZ azért, hogy a jövőben is minden régióban biztosított legyen az anyanyelvi oktatás?

Utána ismertettük a megjelentekkel a törvényi változásokat, amelyek a legközvetlenebbül érintik iskoláinkat. S természetesen az előremenekülés útját is felvázoltuk a megjelent polgármestereknek, intézményvezetőknek. Azt tapasztaltuk, hogy mindenhol a finanszírozási törvényben foglaltak okoztak komoly problémát. Volt olyan kis régió is, amely külön megszólított bennünket, hogy üljünk le, próbáljunk tanácsot adni. Légen és Feleden volt ilyen találkozónk, ott is próbáltunk minden kérdésre válaszolni. Fontosnak tartom elmondani, hogy mi kész receptet nem tudunk adni arra, miként lehet hosszú távon működtetni az iskolákat. Ennek megoldása nagymértékben az önkormányzatokon, a fenntartókon múlik. Félő, hogy idén nagy előrelépések nem várhatók ez ügyben, mivel ősszel önkormányzati választások lesznek. Ugyanakkor biztató jel, hogy a régiós találkozóink után már több helyen elkezdtek mozgolódni, és tudjuk, hogy rajtunk kívül is összeültek már és próbáltak megoldásokat keresni.

Nem mehetünk el amellett, hogy sok kisebb létszámú iskola a méretszorzó januári csökkentése miatt pótfinanszírozást kért, amihez fejlesztési tervet kellett készíteni. Tudomásom szerint ezekben túlságosan optimista jövőképet vázoltak fel, főleg a diáklétszámokat illetően, miközben demográfiai zuhanórepülésben vagyunk. Nem önámítás ez?

Fodor Attila és Tamás Erzsébet is tagjai annak a minisztériumi bizottságnak, amely kifejezetten az iskolahálózat optimalizációval foglalkozik. Látták annak a 830 iskolának, köztük 132 magyar tanítási nyelvűnek a feldogozott adatait, amelyek fejlesztési tervet nyújtottak be. Ha nehéz is kimondani, el kell fogadnunk, hogy évről évre egyre kevesebb gyermek születik. Egy-egy iskolának több tanulója csakis úgy lehet, ha a közelében egy másik intézmény megszűnik. Iskola pedig csak addig lehet, amíg gyermek is van. Éppen ezért szükséges a kistérségben az iskolák közötti jó együttműködés, hogy a nagyobb iskola esetleg védőszárnyai alá vegye a kisebbeket. Bizony van úgy, hogy a 150-es diáklétszámot még 3-4-5 iskola se tudja „összeszedni”. Mindent meg kell tenni iskoláink megmentéséért, pozitív diszkriminációra is szükség lesz hozzá, ugyanakkor hamis illúziókban nem szabad ringatni magunkat. Mi, itt a pedagógusszövetségben nyomon követjük a folyamatokat és pontosan látjuk, hogy az évek során mennyi iskola zárt be, mert elfogytak a gyerekek. Lélekben nem árt felkészülni, hogy a mostani 222 magyar iskola száma csökkeni fog, ezért a cél a minőségi magyar iskola kell, hogy legyen. Minél jobb egy iskola szakmailag, annál több szülő választja gyermekének.

A megmaradás vagy előremenekülés útjai közül említsünk meg néhányat. 

De, mint mondtam, nincs egységes recept, mert ahány régió, annyi iskolahelyzet. Nekünk a meglévőből kellene a jövőre vonatkozóan a lehető legjobbat kihoznunk. Józanul, minden demográfiai és szakmai mutatót, lehetőséget mérlegelve, jövőbe látóan kell döntést hozniuk a fenntartóknak. S ehhez a szülők megnyerésére is szükség van. Hogy mire gondolok? Meg kell értetni velük, miért jó, ha kisgyermeküket nem viszik el másik iskolába, hanem a lakhelyén taníttatják. Továbbra is sok a nyitott kérdés. Ilyen például a klaszterek működése, amikor egy nagyobb iskolához kisebbek csatlakozhatnak. Ezek finanszírozási modellje még mindig nem egyértelmű, pedig ebben is tisztán kellene látni.

Mindabból, amit eddig elmondott, rég nem volt ilyen mozgalmas éve a szövetségnek, legalábbis, amit a magyar iskolák érdekében tesznek. Miközben a nevükben hordozzák, hogy a pedagógusokra is odafigyelnek, akik egyre nagyobb kihívások elé néznek. Hogyan látja a helyzetüket?

Egyedül sokszor már nem győzik a beszédhibás, viselkedési zavaros, különleges bánásmódot igénylő, hátrányos helyeztű gyermekek tanítását. Bár az inklúzió dicséretes dolog, ám ahhoz sokkal több segítségre lenne szükségük, mint amit most kapnak. Fejlesztőpedagógusok, gyógypedagógusok, logopédusok kellenének. Nagy kihívás a digitális világba született gyermekek nevelése és oktatása. Járom az iskolákat és látom, hogy a pedagógusok fáradtak, és jelzik is nekem, hogy egyre nehezebb ez a hivatás. Vannak, akik már a pályaelhagyást is fontolgatják, miközben egyre nő a pedagógushiány. Úgy érzem, túl sok mindent zúdítottak rájuk egyszerre, elég, ha most csak a frissen bevezetett elektronikus óvodai, alapiskolai és középiskolai jelentkezési rendszerre gondolok. Ezek önmagukban talán kezelhetők lennének, de amikor mindez a már meglévő feladatok mellé társul, érthető, hogy sok pedagógus a teljesítőképessége határára kerül.

És ősztől minden alapiskolában kötelező lesz az oktatási reform bevezetése…

Valóban, és erre most minden iskola gőzerővel készül. Vannak, amelyek már néhány éve elkezdték a kísérleti projekt keretén belül. Ők optimisták, lelkesek, de bizony lesznek olyanok, ahol most kezdik. Nekik az elején biztos nem lesz könnyű. Szerencsére a kezdést mentorok segítik majd. Az a jó benne, hogy az oktatás játékos, élményszerű, személyre szabott lehet az új rendszerben. Lassúbb haladással alaposabb tudást nyújthat. Az SZMPSz pedig különféle továbbképzéseket biztosít. A pedagógusok túlterheltségét szeretnénk némileg oldani olyan élményszerű képzésekkel, amelyek egyben fel is töltik őket új energiával, kreatívan, játékos formában zajlanak. A közelgő nyári egyetemünkön is például a művészetek lesznek túlsúlyban, de azért a mesterséges intelligencia oktatási lehetőségei sem maradhatnak ki. Aki eljön, elmerülhet a néptánc, a népdal és a kézművesség rejtelmeiben, de lesz drámapedagógia, mese és lélekoázis program is. Fontosnak tartjuk, hogy ezek a találkozások ne szóljanak csak a munkáról, hanem pihentessenek is. Azért is vagyunk, hogy egy kicsit a lelküket is simogassuk.

Ha már a nyári egyetemet említi, hány rendezvénye van a pedagógusszövetségnek évente? 

Ezenkívül valamennyi országos szakmai társulásunknak van konferenciája. Igény szerint szervezetünk további évközi képzéseket is biztosít. Ha mindezt összeadom, évente legalább negyven rendezvény valósul meg az SZMPSZ égisze alatt. Emellett élő kapcsolatot ápolunk a Kárpát-medence pedagógusszervezeteivel, látogatjuk, segítjük egymást, megosztjuk szakmai tapasztalatainkat. Közös pedagógiai projektjeink vannak és ráadásul három Erasmus+ projektben is részt veszünk. Úgy vélem, hogy egy olyan civil szakmai szervezettől, amely nagyon kis létszámú apparátussal működik, ez komoly teljesítmény. Mindez azonban nem valósulhatna meg a kollégáink, az önkénteseink és a pedagógusok elkötelezettsége nélkül. Hiszem, hogy a pedagógus tartja a kezében és formálja a jövőt. Hálás vagyok, mert a sok nehézség ellenére látom az elhivatottságukat és igyekezetüket. A jövőben pedig olyan iskolák kellenek, ahol az intézményvezető, a fenntartó, a szülő meg a pedagógusok is jó viszonyt ápolnak. Ha ez megvalósul, akkor jó esélyünk van arra, hogy valóban minőségi oktatást biztosítsunk, és az iskola a gyermekek számára igazi második otthonná váljon.

CV:

Fekete Irén hosszú évtizedekig pedagógusként tevékenykedett. Nyolc éven át vezette a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének Komáromi Területi Választmányát. 2018-ban a szervezet országos elnökévé választották, 2022-ben újraválasztották. Közösségi ember, szívügye a minőségi anyanyelvi oktatás és a pedagógusok megbecsülése. 2026 márciusában a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki.

Megjelent a MAGYAR7 27. számában.