2021. július 17., 17:07

Az SZMPSZ dolgos nyara

A világjárvány miatt elmaradó nyári egyetemek helyett az idén tantárgyközpontú, kis létszámú szakmai műhelyeket tart a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége. Az időszerű tevékenységekről Fekete Irén országos elnökkel beszélgettünk. 

szmpsz
Fotó: Nagy Miskó Ildikó

Az előző években július elején kezdődtek az SZMPSZ nyári diáktáborai, az idén azonban nem tartják meg a Jókai Mór Vers- és Prózamondó Tábort, valamint a Harmos Károly Képzőművészeti Alkotótábort. Miért döntöttek így?

A járvány okozta korlátozások miatt szövetségünk számos tervezett programját át kellett alakítanunk. A több évtizedes múlttal rendelkező, népszerű és nagy létszámú nyári rendezvényeink elmaradnak. Országos szervezet vagyunk, így ezekre korábban Pozsonytól Királyhelmecig jelentkeztek a diákok. Ebben az évben elsősorban az egészségvédelmet kellett szem előtt tartanunk, ezért az SZMPSZ Országos Elnöksége határozata értelmében a tömeges rendezvényekről le kellett mondanunk.

A Felvidéki Magyar Pedagógusok Házában azonban június 6-án, a nyári egyetemektől eltérő formában beindult a közös ismeretgyarapítás. Hogyan történik és mire összpontosít a hiánypótló rendezvény? 

Az elmaradt rendezvényeink helyébe másfélék léptek. Július elején ezek a javarészt tantárgyközpontú szakmai műhelyek indultak: biológia–kémia, fizika, földrajz, magyar nyelv és irodalom, szlovák nyelv és irodalom, valamint felvidéki értékek a tanórán. Hat-nyolc meghívott pedagógus, illetve iskolavezető vesz részt a munkában, aminek eredményeként az oktatást segítő kérdőívek, munkafüzetek, módszertani kiadványok, kísérletek leírásai látnak majd napvilágot. Továbbá egy szakmai műhelyben cselekvési tervet készítünk a tavaly megfogalmazott SZMPSZ-stratégiához. Az SZMPSZ ugyanis elmúlt 30 éves, ezért újítani és frissülni szeretnénk, s a világjárvány iskolai tapasztalatai is új utak keresésére ösztönöznek bennünket. Az óvodafejlesztés kulcskérdései szintén terítékre kerülnek, amelyeket beépítünk a stratégiánkba.

Komáromon kívül hol folytatják a nyári tevékenységüket?

A nyolc szakmai műhelyből kettő Rimaszombatban valósul meg. A kollégák választása alapján a magyar nyelv és irodalom, illetve a felvidéki értékek a tanórán témakörökkel kapcsolatban tartanak megbeszélést a meghívott pedagógusok.

A 2021/22-es tanévben vélhetően más rendezvényekkel kárpótolják a nyári egyetemekről lemaradt pedagógusokat?

Reményeink szerint a Komáromi Pedagógiai Napok rendezvénysorozat ősszel megvalósul. A rozsnyói országos pedagógustalálkozót tavaszról szintén őszre tettük át, de az intézményvezetők és az óvodapedagógusok szakmai konferenciáinak megtartását is tervezzük. A járványhelyzet és az azt követő rövid jelenléti oktatás a pedagógusok számára rendkívül megterhelő volt, ezért nyári pihenésre, feltöltődésre van szükségük, hogy ősszel újult erővel kezdhessék a munkát. 

Fekete Irén
Fotó:  Nagy Miskó Ildikó
Fekete Irén

A Szövetség megalakulásának 30. évfordulója kapcsán terveznek-e utólag központi jubileumi ünnepséget?

Bár 2020. május 12-én az SZMPSZ megalakulásának 30. évfordulóját jelenléti formában nem tudtuk megtartani, utólag sem tervezünk központi ünnepséget. Az évfordulóról úgy emlékeztünk meg, hogy ahhoz méltó kisfilmet készítettünk és vetítettünk le a honlapunkon, valamint a Facebook-oldalunkon. Továbbá megjelentettünk egy kiadványt Az SZMPSZ 30 éve címmel, a szövetség meghatározó személyiségeinek visszaemlékezéseiből, írásaiból, amit tartalmas képanyaggal egészítettünk ki. A jeles alkalomra kerámiaplakett is készült, amely Csank Tímea rimaszombati pedagógus alkotása, és díszokleveleket is kiosztottunk az arra érdemeseknek.

Ön június 6-án tért haza vajdasági tanulmányi útjáról. Milyen szakmai tapasztalatokról tud beszámolni?

A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének huszonegyedszer megrendezett Apáczai Nyári Akadémiáján vettem részt. Mi is mindig meghívtuk a Kárpát-medence valamennyi magyar pedagógusszövetségének több tisztségviselőjét és pedagógusát a rendezvényeinkre. Ez nagyon jó alkalom arra, hogy egymástól tanuljunk, és ha szükség van rá, egymást kölcsönösen támogassuk, amire több esetben adódott példa a járványhelyzet idején is. A nyári továbbképzések programjai a Kárpát-medencében az eltelt évek alatt minőségi változáson mentek át. Az egyes helyszíneken számos kitűnő előadás vonzott temérdek hallgatót. Ezek az előadások korszerű, jól alkalmazható tudást nyújtanak, gazdagítják a pedagógusok módszertani eszköztárát, és lehetőséget adnak az egymás közti tapasztalat- és eszmecserére. Mindennek elengedhetetlen feltétele a jó szervezet, amely mindig megtalálja a céljaihoz vezető utakat. Elismeréssel nyugtázom, hogy a XXI. Apáczai Nyári Akadémia a természettudományi és a történelmi kompetenciákon túl a magyarságképzésnek, az osztályfőnöki gyakorlatnak és a környezeti nevelésnek is teret nyújtott. Az ismeretek rövidesen eljutnak a tanulókhoz, hiszen a korszerű és progresszív iskola azon fáradozik, hogy mindenki a maga területéhez, hajlamaihoz, képességeihez kapcsolódó tudást szerezze meg, és abban tökéletesedjen. Minden megbecsülésem azoké a pedagógusoké, akik hozzánk hasonlóan immár két tanítási évet töltöttek el a járvány árnyékában, és megtapasztalták annak minden hátrányát és csekély előnyét. Most pedig a nyári lazulás helyett beülnek az iskolapadba, hogy a következő tanévet megújult energiákkal, új ismeretekkel gazdagodva tudják megkezdeni. Hiszen a megújulás, a felzárkózás, az új befogadása korparancs.

Megjelent a Magyar7 2021/28.számában.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.