A pozsonyi Több mint szomszéd rendezvénysorozat keretében megrendezett koncertek egyikén az idén a nyolcvanadik életévét betöltő Kovács Kati lépett fel.
Két nagyszínpaddal, féltucat zenei helyszínnel várja a fesztiválozókat a Balaton Sound szerdától négy napon át Zamárdiban.
Vannak napok, amikor szeretném kikapcsolni a „közéleti figyelőt” az agyamban.
Felejthetetlen estével ajándékozta meg a csallóközkürti közönséget az Apák együttes.
A Dj-párbaj lényeges információiról a rendezvény internetes felületein tudnak majd az érdeklődők tájékozódni hamarosan.
Tom Odellt nyáron Magyarországon és Szlovákiában is hallhatjuk zenélni.
A dal eredetileg 1970-ben az Abraxas című LP-n jelent meg, és azóta talán nem is volt olyan Santana koncertturné, amelyen nem hangzott volna el.
A HistóRia és a RAF-II is sikerrel lépett fel a klubban 2024-ben
Újabb résszel jelentkezik a ma7 médiacsalád újságíróinak kulturális ajánlója. Filmek, könyvek, zenék. Minden, amit látni, olvasni vagy hallgatni érdemes!
Újabb felvidéki előadónak drukkolhatunk A Dal 2024 válogatójában. És ne felejtsünk el szavazni!
Az Adásidő vendége ezúttal Gálffy József zenész volt.
Nemrég jelenhetett meg az iskolai zenei nevelést és kórustevékenységet segítő, 21 kánon zenei alappal – szlovákiai magyar költők verseire című kiadvány.
Adamis Anna a magyar könnyűzene egyik legendája, akinek dalszövegeit azok is kívülről fújják, akik a nevét sem hallották.
Elhunyt Vašo Patejdl, az Elán zenekar egyik tagja.
Az Adásidő vendége ezúttal Csiba Gábor-Csibusz volt.
2023 júliusában a Kingfishers és a Kiss Zenészek is beindítja nyári koncertsorozatát.
Révész Sándor, a "kölyök", a Generál és a Piramis együttes énekese ma hetvenéves.
Elhunyt szerdán 83 éves korában Tina Turner legendás amerikai énekesnő - közölte az előadóművész egyik képviselője.
Szép a tavasz, szép a nyár - vastapssal ünnepelte a közönség Csík Jánost és a Mezzo zenekart a Mátyusföldön.
Brünn 2017-ben nyerte el az UNESCO által adományozott zene városa címet. A muzsika széles választéka várja az érdeklődőket a neves történelmi múlttal, sok látnivalóval büszkélkedő városban.