Kovács Kati-koncert Pozsonyban
Magyarország Pozsonyi Nagykövetsége és a pozsonyi Liszt Intézet közös szervezésében, a minden évben júniusban zajló Több mint szomszéd rendezvénysorozat hagyományosan több ismert és közkedvelt magyarországi könnyűzenei előadót, zenekart, együttest is elhoz Pozsonyba.
Ezúttal az előadók egyike az idén nyolcvanadik életévét betöltő Kovács Kati volt, aki most is fergeteges hangulatot varázsolt a színpadra. A régi fülbemászó melódiákat az énekesnővel együtt dalolta a pozsonyi közönség, de nagy sikere volt a rockosabb számainak is.
Bár a közönség nagy részét az idősebb korosztályból kikerülő nézőközönség tette ki, jó volt látni, hogy a régi dalokat a fiatalabbak is együtt énekelték az énekesnővel.