Tizedik napja feszült a helyzet Észak-Koszovóban,ahol a helyi szerbek akadályozzák a határátkelést Szerbia és Koszovó között.
Az Európai Unió kétszeresére növeli a természet védelmére és a biológiai sokféleség megóvására szánt összeget.
A legnehezebb még előttünk van, ez pedig maga a megvalósítás.
Ursula von der Leyen bejelentette, hogy az EB elfogadta a Heger-kormány által beterjesztett helyreállítási tervet.
Portugáliában, Spanyolországban, Görögországban, Dániában és Luxemburgban már az Európai Bizottság jóváhagyta a koronavírus-járvány utáni helyreállítási tervet.
Ursula Vond der Leyen rámutatott, az EU a legnagyobb exportőr, már 220 millió adagot, vagyis csaknem ugyanakkora mennyiséget szállított a világ más térségeibe a Covid-19 elleni oltóanyagokból, mint amennyit lakossága védelmére felhasznál.
Azt szeretnék, ha az európaiak nyara biztonságos és pihentető lehetne.
Az Európai Unió és partnerei a portói szociális nyilatkozat aláírásával elkötelezték magukat a szociális jogok európai pillére céljainak 2030-ra kitűzött megvalósítása mellett - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.
Ursula von der Leyen a belgiumi Puurs városában található Pfizer-üzemet kereste fel.
Az Európai Bizottság elnöke nem árulta el, hogy melyik oltóanyagot kapta meg.
Ursula von der Leyen a faji megkülönböztetés felszámolásának március 21-én esedékes nemzetközi napja alkalmából tartott rendezvényt.
A mostani megállapodás kiváló hír a vállalkozások és az ipar számára az Atlanti-óceán mindkét partján.
Európai szintű szabályozásról majd akkor lesz érdemes vitát nyitni, ha már a lakosság nagy része megkapta a vakcinát.
Elismerte, hogy elkövettek néhány hibát.
A közös cél a támogatások összevonása az oltások és gyógyszerek hatékonyabb kutatására az egész világon.
A gazdaság megmentéséhez példátlan mértékű beruházásokat kell finanszírozni.
Kötelezettségszegési eljárást indíthat az Európai Bizottság a német kormány ellen egy alkotmánybírósági ítélet miatt, amely szembeszegül az Európai Unió Bíróságával.
A védőoltás kifejlesztésére világszerte indított kutatási programok sorában a három legígéretesebb közül kettőt az EU-ban folytatják.
Von der Leyen: Határok nélküli járványt határok visszaállításával kezelni értelmetlenség.
Üdvözölte Boris Johnson brit miniszterelnök február elején Greenwichben tett kijelentését